Ez volt a Forma-1-es hétvége legbizarrabb interjúja

Lance Stroll amúgy sem az a szószátyár típus, azonban az Olasz Nagydíjat követően még önmagához képest is keveset beszélt, írja a motorsport.com. A kanadai a 16. helyről indult a versenyen, végül csak a 18.-ként haladt át a célvonalon.

Amikor arról faggatták, hogy a jelek szerint nem vált be az a stratégia, hogy egy közel 50 körös etapot teljesítsen ugyanazokon a gumikon, azt felelte:

Yep.

Ezután arról faggatták, hogy van-e pár pozitívum, amit tovább tud vinni magával erről a hétvégéről, Stroll így válaszolt:

Nem sok.

Ekkor az Aston Martin sajtósa már inkább véget akart vetni a kérdezz-feleleknek, de még megkérdezték a kanadait az Esteban Oconnal való incidensről, amikor a rivális leterelte őt a pályáról, majd a francia kapott egy öt másodperces büntetést és egy büntetőpontot.

Nincs mit mondanom

– felelte, miközben megvonta a vállát, majd továbbállt.

Lance Stroll eddig a szezonban 32 pontot szerzett – kettővel előzi a csapattársát, Fernando Alonsót – a legjobb helyezése a hatodik volt, még a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.

Kapcsolódó
Verstappen győzelmét is elhomályosította a McLaren botrányos döntése

Megint eltaktikázta magát a világbajnoki pontversenyben vezető csapat.

The post Ez volt a Forma-1-es hétvége legbizarrabb interjúja first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest