Ilyés Ferenc elnök elmondta, hogy a mindenkori szövetségi kapitányok munkájába nem szól majd bele az új csoport, továbbra is az edző koordinálja az eseményeket. Az utánpótlás-válogatottakra és általában véve az utánpótlás-fejlesztésre viszont még jobban figyel az MKSZ, ezért alakították meg az utánpótlás-fejlesztési igazgatóságot.
Hiszünk benne, hogy munkatársaival együtt Pitz András olyan lendületet ad a területnek, a sportszervezetekkel és a képzési helyszínekkel együttműködve, amely a révén a magyar kézilabda-utánpótlás szélesíteni tudja tömegsportbázisát és még több játékost tud elkísérni az NB I-es tagságig és a felnőtt válogatottakig
– mondta Ilyés Ferenc.
A döntéssel párhuzamosan új struktúra alakult ki, és megszűnt a sportszakmai igazgatóság, Juhász István sportszakmai igazgató megbízatása áprilisban véget ért. Juhász több mint másfél évtizedet dolgozott az MKSZ kötelékében, szakmai igazgatóként, a férfiválogatott másodedzőjeként, sportakadémiaiközpont-vezetőként, majd sportszakmai igazgatóként.
Sebestyén Máté utánpótlás-fejlesztési vezetőként csatlakozik a csapathoz, a női szakág kapcsán ifj. Kiss Szilárd, a férfi szakágban pedig Rosta István segíti majd a közös munkát.
The post Fiatal kézisek fejlesztésére hozott létre igazgatóságot az MKSZ first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





