Frenetikus második félidőt produkált a Győr a Fradi ellen, és ezzel szinte már fogja az aranyérmet

Thumbnail for 6501598

A Győr 32-24-re nyerte a bajnoki döntőnek beillő rangadót a női kézilabda NB I-ben.

Kapusát lehozva, 7 a 6 elleni támadással kezdett a Fradi, és a meccs első gólját Malestein szerezte a jobb szélről, majd a vendégek következő támadásánál a másik oldalról Márton talált be. Az első győri gólt Housheer lőtte a harmadik perc végén, de a Fradi továbbra is hatékonyabb volt, és Malestein második találatával már hárommal vezetett (1-4).

Mindkét kapus, Toft és Glauser is ihletett formában kezdte a meccset, és amikor a Győr támadásban is feljavult, 5-5-nél utolérte ellenfelét, a Fradi edzője, Allan Heine pedig időt kért. Hausheer harmadik góljával 6-5-re már a Győr vezetett, és innentől hol az egyik, hol a másik állt jobban egy-egy góllal. Az első félidő utolsó két gólját Klujber és Szöllősi-Zácsik révén a Fradi jegyezte, amely így 14-13-ra vezetett a szünetben.

Heine csapatának már a döntetlen is elég lett volna, hogy megőrizze előnyét a tabellán, úgyhogy a vendégek szempontjából álomszerűen indult a második felvonás, mert Housheer egyenlítését három Fradi-gól követte (14-17). A 41. percben, Klujber gólja után még a fővárosiak vezettek (18-19), de ekkor Nze-Minko és Jörgensen vezérletével jött egy 7-0-s győri roham.

Négygólos hátrányban egy kettős emberelőnynél felcsillant a remény a Fradi előtt, de előbb Maszlova adta el a labdát, majd Sako védte Simon lövését. Az utolsó perceket is a Győr bírta jobban, és a 32-24-es hazai siker után a győri tábor a szokásosnál is hangosabban énekelte az “Indul a busz!” rigmust a vendégszurkolóknak.

A hazaiak legeredményesebb játékosa a 9 gólos Housheer volt, a Fradiból a 8 gólos Klujber emelkedett ki.

Ha a Győr az utolsó két fordulóban hozza a kötelező győzelmeket a Fehérvár és a Budaörs ellen, akkor övék az aranyérem.

The post Frenetikus második félidőt produkált a Győr a Fradi ellen, és ezzel szinte már fogja az aranyérmet first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest