Gyászol a román futball, meghalt Mircea Lucescu

Lucescu március 26-án még világbajnoki pótselejtezőn vezette a román válogatottat Törökország ellen (csapata 1-0-s vereséget szenvedett), majd három nappal a sportember edzés közben rosszul lett, és kórházba kellett szállítani.

Április 3-án, pénteken engedték volna ki, azonban aznap szívrohamot kapott. Az orvosok újraélesztették, a Román Labdarúgó Szövetség pedig aznap jelentette be, hogy ugyan a szövetségi kapitányi megbízatása véget ért, de új szerepkörben várják vissza a nemzeti csapathoz.



Szombatról vasárnapra virradó éjjel azonban a szívritmuszavara súlyosbodott, és a szakember már nem reagált a kezelésre.

Lucescu kómába került, gépek tartották életben, szervezete kedden adta fel a harcot. Halálának hírét a kórház jelentette be.

1700 mérkőzés, 36 trófea

Mircea Lucescut a román futball egyik legnagyobb alakjának tartják, játékosként a Dinamo Bucuresti színeiben 1963 és 1977 között 250 mérkőzésen lépett pályára, ez idő alatt hét bajnoki címet és egy Román Kupát nyert.

Pályafutása azonban igazán az edzői kispadon teljesedett ki. Ő volt az első szakvezető, aki 1984-ben Európa-bajnokságra juttatta a válogatottat.

Klubszinten a Rapiddal és a Dinamóval román, a Galatasarayjal és a Besiktassal török bajnok volt, a legnagyobb sikereket azonban a Sahtarral aratta, Ukrajnában ugyanis nyolc bajnoki címet, hat kupát, és 2008-09-ben UEFA-kupát nyert.

De dolgozott az olasz Internál is, ahol olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Ronaldo, Ivan Zamorano vagy Roberto Baggio.

2024-ben tért vissza a román válogatott élére, utolsó másfél évében még 17 meccsen irányította a nemzeti csapatot.

A futball mestere, a modern taktika megalkotója, a történelem egyik legrangosabb edzője

– írta róla a Gazeta Sporturilor, amely szerint a futballtörténet negyedik legsikeresebb edzője volt 36 trófeával – csak Pep Guardiola, Sir Alex Ferguson és Jock Stein előzte meg.

Ő a rekorder a kispadon ülő nemzetközi mérkőzések számában (307) is, és körülbelül 1700 mérkőzésen ült kispadon minden szinten.

The post Gyászol a román futball, meghalt Mircea Lucescu first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest