Az eseményről korábban több cikkben is beszámoltunk, így tudni lehet, hogy
- a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) sportolói bizottságai közös közleményben hívták fel a figyelmet arra, hogy ez a verseny hosszú távon egészségkárosodással, sőt halállal is végződhet
- hogy a WADA elnöke, Witold Banka szerint szörnyű, hogy az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) nem tudta megakadályozni az esemény megrendezését, és etikai és erkölcsi szempontból nagyon veszélyesnek és felelőtlennek nevezte az egészet
- míg Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője ki is mondta, hogy szerinte ez emberkísérlet, és a 24.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott, „arra biztatni a sportolókat, hogy gyertek és használjatok valamilyen doppingszert, az nagyon csúnya.”
Tudomány és emberkísérlet
Az Enhanced Games nem más, mint az alapító Aron D’Souza víziója, az ausztrál születésű vállalkozó eredetileg olyan versenyt akart, amelyben öt sportág – atlétika, úszás, torna, súlyemelés és küzdősportok – versenyzői indulhatnak doppingellenőrzés nélkül.
Az első versenyt 2025-re tervezték, végül 2026. május 21-24-ét lőtték be, majd végül öt helyett három sportágban, úszásban (50 és 100 gyors, 50 és 100 pillangó), atlétikában (100 méteres síkfutás, 100/110 méteres gátfutás) és súlyemelésben mérhetik össze erejüket az indulók egyetlen napon.
A befektetők a biohacking mozgalmat (amely az emberi teljesítőképesség optimalizálásának tudatos és szisztematikus módját helyezi előtérbe) nevezték meg fő mozgatórugónak, mondván, a tudomány jobban érdekli őket, mint az atlétikai rekordok.
Az Enhanced Games azt állítja magáról, hogy egy „globális mozgalom, amely tudományos felismeréseket, orvosi felfedezéseket és rekordokat döntő sporteseményeket fejleszt az emberiség egyesítése és az innováció ösztönzése érdekében”.
De emellett teljesítménynövelő gyógyszerek és táplálékkiegészítők széles választékát is szeretné értékesíteni, és reméli, hogy a nyilvánosság arra fogja ösztönözni az embereket, hogy megvegyék ezeket a kiegészítőket, a tesztoszteront és a peptideket – amelyek közül sokat még nem hagyott jóvá az FDA (Food and Drug Administration), azaz az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala.
Őrült pénzért bármire hajlandóak
The post „Ha egymillió dollárt ajánlanak, teletömöm magam, és megdöntöm a világrekordot” – a megbélyegzést is vállalják a doppingolimpia résztvevői first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





