Február végén arról számolhattunk be, hogy Jesper Jensen, a dán női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihagyja a nemzeti csapat soron következő mérkőzéseit, mert felesége, Lotte Haandbaek a térdműtéten esett át, lábában vérrög keletkezett, ezért új, nagyobb műtét várt rá és hosszabb ideig kórházban kellett maradnia.
A helyzet túl sokat nem javult, mert a szakember, aki a nyártól az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőpedzője lenne hétfőn úgy nyilatkozott, akár a magyarországi feladatától is visszaléphet, mert számára a család az első.
Ez egy hosszú és kemény csata, amelyen keresztülmentünk. Hiszünk benne, hogy sikerülni fog, most látjuk a fényt az alagút végén
– mondta Jensen a dán Tv2 Sportnak.
Azt azonban nem titkolja, hogy kemény időszakon vannak túl.
„Szörnyű volt látni, hogy akit a legjobban szeretünk, ilyen problémával küzd, és állapota nem mindig a megfelelő irányban halad. Nagy volt a bizonytalanság, hogy hol fog véget érni az út, és mennyit kell küzdeni érte. Ezt kellett egyensúlyba hozni a családi élettel és egy feleséggel, aki több mint egy hónapja van kórházban” – tette hozzá.
A héten ismét válogatott összetartás van, Dánia szerdán és szombaton Németország ellen lép pályára.
„Jó itt lenni, ha kicsit is húzódozom, az csak azért van, mert a feleségemnek jobb lett volna, ha a héten otthon vagyok. De jó lejönni ide, még egy utolsó sétát tenni a csapattal, egy ölelést kapni azoktól a játékosoktól, akikkel az évek során együtt dolgoztál. Sok ember van itt, akik óriási hatással voltak az életemre, szóval egyszerre szomorú, büszke és nehéz, hogy itt vagyok és nem otthon.”
Amikor véget ért az edzőtábor, Jesper Jensennek már arra kell koncentrálnia, mi vár rá a szezon után. Arról már január közepén döntött, hogy a Ferencváros edzője lesz, de a jelenlegi állás szerint a költözés még nem százszázalékos.
„Nincs számomra fontosabb a feleségemnél és a családomnál. Ha ő úgy érzi magát, ahogy most, és három hónap múlva sem lesz jobban, akkor én is Dániában maradok” – jelentette ki.
De erősen hiszünk abban, hogy nem így lesz. Sokat javult, mióta kórházban van, nagyon bízunk benne, hogy ez így folytatódik. De prioritás szempontjából a sport és a munka csupán a második a család mögött.
The post Ha nem javul felesége állapota, nem vállalja a ferencvárosi munkát a dán kézilabdaedző first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport