Hamilton beugrott a rajtnál, Verstappen kisodródott, Antonelli autója elromlott – Leclerc nyerte a brit káoszfutamot

A Ferrari monacói pilótája fantasztikus rajttal ugrott az élre, mögötte ráadásul csapattársa, Lewis Hamilton autózott. Hamar kiderült azonban, hogy a brit versenyző bemozdult a rajtnál, ezért ötmásodperces büntetést kapott, amivel hátracsúszott a mezőnyben.

Lewis Hamilton has been given a five-second penalty for a false start

Here’s the moment ????#F1 #BritishGP pic.twitter.com/2aI6Hvoc5C

— Formula 1 (@F1) July 5, 2026

Ezt követően óvatos csatározás zajlott a pályán, sokáig az egyetlen izgalmat Hamilton büntetése mellett egy elszabadult sárga esernyő okozta. Szép csendben csordogált a futam, majd George Russell kapott defektet, amivel úgy tűnt, kiszáll a dobogós helyekért zajló küzdelemből. Az utolsó 10 körben azonban felpörögtek az események.

Először a futamgyőzelemre hajtó Kimi Antonelli jelentette, hogy valami baj van az autójával. Mint kiderült, a kocsi egyik letört alkatrésze beszorult a bal első kerékhez, ezért nagyon nehezen fordult a Mercedes. Ezt egy kiállással sikerült eltávolítani, de ezután is nehezen kormányozott Antonelli, akit meg is büntettek pályaelhagyások miatt. Kínjában nevetve szólt a rádióban, hogy nem direkt hagyta el a pályát, hanem megelőzte a további baleseteket, de ezzel a büntetéssel a kilencedik, még pontszerző helye is elúszott.

Miközben mindenki az olasz pilóta drámáját figyelte, Max Verstappen kicsúszott a pályáról és úgy befúrta magát a sóderágyba, hogy nem volt esély a folytatásra. Sokáig úgy tűnt, a biztonsági autós fázis után még folytatódik a verseny, de a végső döntés mégis az lett, hogy a safety mögött bedöcögött mindenki.

Charles Leclerc nyerte így a brit nagydíjat, mögötte Russell, Hamilton és Lando Norris volt a sorrend.

A vb két hét múlva a Belga Nagydíjjal folytatódik, majd július 24. és 26. között a Hungaroringre látogat a mezőny a nyári szünet előtt.

Kapcsolódó
Egy elszabadult esernyő okozott galibát a Forma-1-es futamon

Akár komoly hatása is lehetett volna.

The post Hamilton beugrott a rajtnál, Verstappen kisodródott, Antonelli autója elromlott – Leclerc nyerte a brit káoszfutamot first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest