Hamilton kiütötte Russellt, elütött egy szerelőt, de Antonellinek a közelébe se ért

????

A rajt sok izgalmat hozott, mert Lewis Hamilton és George Russell összekoccant az első körben, aminek a Mercedes pilótája itta meg a levét, ugyanis ki is esett a versenyből. A Ferrari pilótája később ötmásodperces büntetést töltött a boxutcában. A biztonsági autó csak a negyedik körben hajtott le a pályáról, de majdnem vissza is hívták, mert Charles Leclerc és Oscar Piastri csatájában is megsérült a McLaren, de végül megszerelhetőnek bizonyult, így nem akadt meg a futam.

Nagyon sokáig vezetett a pole-ból induló Antonelli, miközben Lando Norris szép csöndben lépegetett egyre előrébb. Kis drámát hozott össze Hamilton (újra), mert idő előtt jelezték számára, hogy elindulhat, így a boxban töltött büntetéssel dúsított kerékcseréje végén belement egy szerelőbe. A felvételek szerint szerencsére nem esett baja.

A 18. és 20. kör között kétszer is virtuális safety caros időszak jött, amit sokan kerékcserére használtak, de Norris a végsőkig kint maradt a közepes keverékén. Esetében a végső nem tartott sokáig, a 23. körben Leclerc úgy húzott el mellette, mintha rakétában ülne, amikor pedig Antonelli és Max Verstappen is lehagyta, kijött új abroncsokért.

Csakhogy a szerelők ügyetlenkedtek a csere során, sok értékes másodperc elszállt ezzel a kiállással, így Norris számára minden győzelmi esély elszállt a 31. kör után.

Innentől kevesebb eseményt hozott a futam, Leclerc próbálta befogni Antonellit kevés sikerrel, miközben Verstappen stabilan tartotta a harmadik helyét. A végeredmény is ezt a sorrendet hozta, utánuk Hamilton, Piastri, Isack Hadjar ért célba és Norris csupán hetedikként zárt.

THE POINTS SCORERS AT SPA #F1 #BelgianGP pic.twitter.com/sk91RHeYwe

— Formula 1 (@F1) July 19, 2026

A vb jövő hétvégén a Hungaroringen, a 41. Magyar Nagydíjjal folytatódik.

The post Hamilton kiütötte Russellt, elütött egy szerelőt, de Antonellinek a közelébe se ért first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest