Hoki-vb: gyenge játékkal sima vereséget szenvedett a németektől a magyar válogatott

Bálizs Bence, a magyar jégkorong-válogatott kapusa.

A magyarok két vereség után a bennmaradás szempontjából sorsdöntő találkozón kedden 5-0-ra legyőzték a sereghajtó briteket, ugyanakkor abban a tudatban léptek pályára, hogy 14 egymás elleni tétmérkőzésen soha nem tudtak nyerni a németekkel szemben, és a két döntetlen is régen (1937-ben és a B-csoportban 1965-ben) született.

A németek négy vereséggel kezdték a mostani tornát, a legutóbbi fordulóban viszont pontot szereztek a címvédő amerikaiaktól. Ezzel együtt nem kell tartaniuk a kieséstől, mert jövőre házigazdák lesznek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

IIHF Men’s Worlds (@iihfmen) által megosztott bejegyzés

Két harmadban kevés ellenállás

Nagy német mezőnyfölénnyel indult a találkozó, majd amikor Horváth Bence kiállítása miatt emberelőnybe kerültek, Vincze Péter próbálkozhatott. Ahogy kiegészült a magyar csapat, gólt kapott. Eric Mik távoli, takarásból leadott lövését nem tudta védeni Bálizs Bence (1-0).

A szünet előtti hajrában az NHL-draftlistás Szongoth Dománt küldték ki, és ebből Leon Gawanke lőtte ki a hosszú sarkot (2-0).

Az igazsághoz tartozik, hogy a visszajátszások szerint a német áldozatot saját társa csapta arcon, nem Szongoth…

A fordulást követően még nagyobb lett a németek fölénye, igaz, ez csak a 40. percben ért gólokat. Addig vagy Bálizs bravúrjai vagy a szerencse állt a sokáig fegyelmezetten és hősiesen védekező magyarok mellett. Vincze és a britek ellen duplázó Terbócs István egy-egy blokkolt lövés után sántikálva hagyta el a jeget.

A szünet előtti percben aztán 39 másodperc eltéréssel Lukas Reichel (3-0) és Samuel Dove-McFalls közelről használta ki a fáradt védelem megingásait (4-0).

Ebben a játékrészben a németeknek 20, a magyaroknak 2 kapura lövésük volt, a támadóharmadban eltöltött idő pedig nyolcszoros különbséget mutatott.

A végén csak beakadt kettő

A záró felvonás újabb Gawanke-góllal indult (5-0), a 45. percben pedig Sárpátki Tamás palánk mellől megeresztett lövésével sikerült szépíteni (5-1), a Stanley Kupa-győztes Philipp Grubauer nem láthatta a kísérletet.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

IIHF Men’s Worlds (@iihfmen) által megosztott bejegyzés

Öt percre rá Szongoth lőtt egy kipattanót a kapuba, ám előtte Erdély Csanád belekorcsolyázott a német kapuba, így videózás után maradt az 5-1. A következő támadásból Gawanke meglőtte harmadik gólját is (6-1).

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

IIHF Men’s Worlds (@iihfmen) által megosztott bejegyzés

A végén Hári János tudott faragni a hátrányból, miután egy kipattanót a hálóba vágott (6-2).

Jégkorong, vb, A csoport

Németország – Magyarország 6-2 (2-0, 2-0, 2-2)
gól: Mik (9.), Gawanke (20., 42., 50.), Reichel (40.), Dove-McFalls (40.), illetve Sárpátki (45.), Hári (58.)

Kapcsolódó
Megható dolgot tett a hokiválogatott kapusa, miután a csapat megnyerte a legfontosabb vb-meccsét

Bálizs Bence szerint a csapat minden tagja példát vehetne Bartalis Istvánról.

The post Hoki-vb: gyenge játékkal sima vereséget szenvedett a németektől a magyar válogatott first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest