Olyat tett a Vancouver Canucks hokicsapata az NHL-ben, amely korábban még egyetlen csapatnak sem sikerült: a rendes játékidő utolsó percében háromgólos hátrányt dolgozott le a Dallas Stars elleni mérkőzésen, amit aztán hosszabbításban meg is nyert 6-5-re.
A kanadai csapat egy rendes játékidős vereséggel gyakorlatilag el is kaszálta volna a szezonját, mert elszállt volna minden esély a rájátszásba jutásra. Ezek után sikerült 3-0-s hátrányba kerülni Dallasban, ám a harmadik harmad elején két gyors góllal sikerült feléleszteni a reményt arra, hogy talán sikerülhet pontot szerezni. Az utolsó három percbe érve azonban ismét betalált a Dallas, majd a Canucks kapuslevitellel próbálkozott, de üres kapus gólt kapott.
Ekkor kezdődött el az utolsó perc, aminek rögtön az elején Aatu Raty betalált, aztán fél perccel később Pius Suter is betalált, majd ugyanő hét másodperccel a vége előtt is bevette Casey DeSmith kapuját.
A vendégcsapat aztán annyira lendületbe jött, hogy a hosszabbításban a győzelemért járó plusz pontot is begyűjtötte, amivel halvány esélye még a rájátszásba jutásra is maradt, bár az egy újabb csoda lenne, ha sikerülne.
Őrület! Még soha nem voltam tagja olyan csapatnak, amely ilyen őrült feltámadásokat produkált volna
– mondta Kiefer Sherwood, aki a győztes gólt szerezte.
The post Ilyet sem láttunk még: háromgólos hátrányt sikerült ledolgozni az utolsó percben first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport