A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) bepereli a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), amiért engedélyezte két vitatott nemű bokszoló, a Hámori Lucát legyőző algériai Iman Helif és a tajvani Lin Ju-ting indulását a nők között a tavaly nyári párizsi olimpián, írja az MTI.
Az insidethegames.biz beszámolója szerint az IBA az után döntött jogi lépések megtétele mellett, hogy az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump aláírta azt a rendeletet, amely megtiltja a transznemű sportolóknak a női kategóriákban való versenyzését.
Az IBA által biológiailag férfinak nyilvánított és a saját 2023-as világbajnokságáról kitiltott két ökölvívó a NOB engedélyével szorítóba léphetett Párizsban, ahol mindketten aranyérmesek lettek súlycsoportjukban. Helif úgy, hogy a 66 kg-osok negyeddöntőjében a magyar induló Hámori Lucát győzte le.
Az IBA hivatalos panaszt fog benyújtani Stefan Blätter svájci főügyészhez – írta a portál az orosz Umar Kremljov által vezetett bokszszervezet közleményére hivatkozva, hozzáfűzve, hogy a NOB 2023 tavaszán visszavonta az IBA elismerését, gyakorlatilag teljesen kizárva ezzel az olimpiai mozgalomból. A döntést azzal indokolta, hogy a 2020 vége óta Kremljov irányította nemzetközi szövetség nem tudta megoldani a pénzügyi, sportszakmai és vezetési problémákat.
A portál szerint az IBA most nemcsak Svájc, hanem Franciaország és az Egyesült Államok főügyészénél is bepanaszolja a Thomas Bach elnökölte NOB-ot, egyszersmind jogi lépésekre ösztökélve a NOB döntése által sértett ökölvívókat is.
„Az IBA átfogó és ingyenes jogi támogatást fog nyújtani bokszolóinknak ezekben a perekben, mivel ez az emberi jogok egyértelmű megsértése, és olyan bűncselekmény, amelyet meg kell büntetni. Bachnak teljes felelősséget kell vállalnia, és meg kell térítenie az okozott károkat, ha a bíróság vagy bármely más intézmény úgy dönt” – nyilatkozta Kremljov.
Korábban a Magyar Ökölvívó Szövetség is az IBA tagja volt, azonban a napokban a közgyűlés úgy határozott, hogy az új nemzetközi szövetséghez, a World Boxinghoz (WB) csatlakozik. A szervezet elnöke, Kovács István így indokolta a lépést:
Ahhoz, hogy az olimpiai család tagjai maradjunk, itthon a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elismert tagjai maradhassunk, az kellett, hogy elhagyjuk az IBA-t és átlépjünk a World Boxingba
– mondta Kovács.
The post Iman Helifék miatt perlik be a NOB-ot first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport