Nagyon kellett a klubjának a siker, és a Kiel meg is érdemelte a győzelmet – mondta Imre Bence, az északnémet csapat magyar válogatott kézilabdázója a Német Kupa megnyerése után.
A jobbszélső az M1 aktuális csatorna érdeklődésére elevenítette fel a hétvégén történteket. Elárulta, hogy előzőleg belázasodott, így társaihoz képest később érkezett meg Kölnbe, a négyes döntő helyszínére. Arra számított, hogy az elődöntőben nem is fog játszani, végül negyedórát mégis a pályán töltött és két gólt dobott.
Elég volt. Mondtam is utána, hogy az a tizenöt perc olyan volt, mintha nyolcvanat játszottam volna
– tette hozzá. A Kiel szombaton hosszabbításos mérkőzésen 32-31-re győzte le a Rhein-Neckar Löwent, a vasárnapi döntőben pedig a Melsungennel csapott össze, melynél 28-23-ra bizonyult jobbnak. Ezen a találkozón Imre többet játszott, de nem talált a kapuba.
„A lényeg az, hogy amiért Kölnbe mentünk, azt elértük, Német Kupa-győztesek lettünk”.
Beszélt arról is, hogy erős ellenfeleket győztek le, a Hamburgon, a Magdeburgon, a Gummersbachon jutottak túl, majd megnyerték a négyes döntőt.
Úgy gondolom, hogy megérdemeltük
– mondta, hozzátéve, hogy a klub az előző idényben nem szerzett semmilyen címet, így nagyon kellett a mostani siker, már csak azért is, mert a bajnokságban nem úgy állnak, hogy komoly esélyük lenne győzni, a hajrához közeledve négy pont a hátrányuk az első két helyen álló Füchse Berlinnel és Melsungennel szemben.
„Ez maradt a klubnak és az Európa Liga” – utalt arra, hogy a kontinentális porondon még versenyben van a negyeddöntő előtt álló csapata. A kupadöntőben találkozott válogatottbeli társával, Sipos Adriánnal, akivel sikerült mérkőzés előtt és után is beszélnie.
„Ők is megérdemelték volna a győzelmet, nagyon jó csapatuk van, az egész szezonban óriásit küzdenek és ott vannak a tabella élén” – mondta. A 22 éves Imre Bence a kupadiadallal az első trófeáját szerezte a Kiel játékosaként.
The post Imre Bence: 15 percet játszottam, de olyan volt, mintha 80 lett volna first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport