Tamara Moszkvina, akinek irányítása alatt Dmitriev pályafutása legnagyobb győzelmeit érte el, arról számolt be, hogy egykori tanítványa néhány nappal ezelőtt szívrohamot kapott egy orjoli edzőtáborban. Kedden Moszkvában műtéten esett át, és mesterséges kómába helyezték, amelyből soha nem épült fel.
Aorta disszekción esett át, az orvosok mindent megtettek a megmentéséért. A műtétet elvégezték, de a teste nem bírta, és feladta a küzdelmet
– nyilatkozta korábbi partnere, Okszana Kazakova.
Dmitrijev azzal írt sporttörténelmet, hogy párosban első férfiként nyert olimpiát különböző társakkal, hasonlóra azóta sem volt képes más. Dmitrijev 1992-ben, Albertville-ben Natalja Miszkutyonokkal bizonyult a legjobbnak az ötkarikás játékokon, 1998-ban, Naganóban Okszana Kazakovával. Előbbivel még olimpiai ezüstérmet is nyert, illetve mindkétszer vele lett világbajnok, két Eb-címük mellett pedig háromszor a dobogó harmadik fokára állhattak.
Az orosz szövetség tájékoztatása szerint Dmitrijev visszavonulását követően profiként maradt a sportágban, részt vett versenyeken és bemutatókon, majd visszatért hazájába és edző lett.
Előbb Moszkvában tevékenykedett, az elmúlt években pedig Szentpéterváron párosokkal dolgozott.
The post Infarktust kapott, majd műtét után meghalt a műkorcsolyázás legendája first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





