A holland bajnokság most nem (csak) a PSV-től hangos: bár az eindhoveniek hat fordulóval a vége előtt tizenöt ponttal vezetik a tabellát, nemrég a bajnokságban és a kupa elődöntőjében is borsot tört az orruk alá egy kiscsapat, ami az egyszeri európai futballdrukker számára némileg ismeretlen. A NEC Nijmegen ráadásul nemcsak egyszer, és nemcsak a PSV ellen teljesített jól: jelenleg a tabella harmadik helyén áll, ezzel a klubtörténelem legjobb bajnoki eredménye felé halad. Április 21-én pedig, hála a már említett PSV elleni 3-2-es kupagyőzelemnek, az AZ Alkmaar együttesével csaphat össze Amszterdamban a Holland Kupa döntőjében. A sikersztori azonban nem most, hanem mintegy öt éve kezdődött.
Nijmegen néhány kilométerre fekszik a német-holland határtól, lakossága nagyjából annyi, mint Debrecennek. Első blikkre nincs benne sok látnivaló: a fő attrakció a University of Radboud, Hollandia egyik legerősebb egyeteme. Másodikra is egy történelmi óvárost, sok bicikliutat és még több, hatalmas egyetemi kollégiumot látni. Azért zöld terület is akad bőséggel, az egyik legnagyobb a Goffertpark, közepén egy tizenkétezres stadionnal, majdnem úgy, mint a Nagyerdőben.
A csapatnak a közelmúltban volt már egy kiugró eredménye, 2024-ben ugyanis közel négy évszázad után először játszott kupadöntőt, és a bajnoki hatodik hellyel szintén húsz éve nem látott eredményt ért el az első osztályban.
Az akkori csapatból Jasper Cillessen, Lasse Schöne vagy a 2015-ös wolfsburgi gólvágó, Bas Dost neve mindenkinek ismerősen csenghet – az akkori edző, Rogier Meijer neve már keveseknek. Meijer játékosként több mint kétszáz meccset húzott le védekező középpályásként a De Graafschaap mezében az első és a másodosztály között ingázva. Itt kezdett az utánpótlásban edzősködni, majd a NEC-t 2020-ban vette át, némi U19-es, majd másodedzői szerepvállalás után. A 2020–21-es poszt-Covid szezonban osztályozóval sikerült a feljutás a legjobbak közé, ezt követte egy tizenegyedik és egy tizenkettedik hely, majd jött a már említett szezon tavalyelőtt.
Az akkori csapat még a labda elleni játékra koncentrálva keskeny 4-2-3-1-ben futballozott, ami négyes tagozódásban főként a labdaszerzésekre és az átmenetekre épített, megnehezítve például a kupadöntőben a Feyenoord és Arne Slot dolgát is, mielőtt az edző Liverpoolba tette volna át a székhelyét.
Tavaly már csak a nyolcadik hely jött össze, a húzóemberek közül Schöne és a balhátvéd, Calvin Verdonk is visszavonult, Meijer pedig a Leverkusennél Kasper Hjulmand segítője lett. Utódnak Dick Schreuder érkezett, egyenesen a spanyol harmadosztályú Castellóntól, a stabilitás helyét pedig egyre inkább átvette a bátorság és az exhibicionizmus.
Aki ritkán pillant a topligák és a magyar bajnokságok küzdelmein túlra, annak elsőre nehéz lehet elképzelni, taktikailag hogyan is néz ki a gyakran lesajnált Eredivisie.
Az első csapattól az utolsóig – akár négy, akár öt védővel – minden csapat agresszívan, emberfogással védekezik. Emiatt az iram lüktető és élvezetes, rengeteg az átmenet, ám, mivel mégsem a Premier League-ről beszélünk, több a labdavesztés és a technikai hiba is. Öröm, hogy szinte minden holland csapat játszani akarja a focit, hátrány, hogy azért kevesen tudják folyamatosan – nem véletlen, hogy Európában még Peter Bosz PSV-je is leginkább a tisztes búcsút szokta kivívni magának tavasszal.
Ebbe a trendbe belesimul, ám mégis felkavarja az állóvizet a Nijmegen idei játéka – 3-4-3-as alapfelállásban még a többieknél is bátrabban futballoznak, a második legtöbb gólt (69) szerezve a mezőnyben. Igaz, viszonylag sokat is kapnak (47), a védelmük hátulról mindössze a hatodik. De, mint látni fogjuk, a játékuk nagyon is érdekes, nem véletlenül kapta fel a fejét az elemzői szféra apraja-nagyja.
Filozófiailag minden az emberfogásból indul ki – vagy az ellenféléből, vagy a sajátjukból. Mintha Bielsát vagy éppen Gasperinit látnánk újratöltve.
Labda ellen ugyanis a NEC játékosai szó szerint rátapadnak az ellenfélre: a három csatár közül kettő az ellenfél belső védőit támadja, akármilyen szélesen is helyezkednek, míg egy harmadik többnyire a védekező középpályást veszi fel. Az öt védő szinte a pálya bármely pontjára követheti az ellenfél támadóját, így szükség esetén rotációval a két védekező középpályás, a horvát Darko Nejasmic és a japán Sano Kodai zár vissza – utóbbi két éve még gyakran balszélsőt játszott, ez is mutatja, Dick Schreuder mennyire másképp gondolkozik az elődjéhez képest.
Az emberfogásos letámadás ellen tehát az ellenfelek többsége nehezen hozza ki a labdát. Külön látványos, hogy a nijmegeni játékosok gyakran a saját területükön kívülre is követik a labdás ellenfelet. A labdás játékos így szinte mindig azonnali nyomás alatt tartható – a holland bajnokságban ez nagyon bevett dolog, a folyamatos őrizet miatt nehezebb is a labdás csapatoknak az ellenfél térfelén mélyen berendezkedni. Hátránya viszont, hogy helycserével, elmozgással nagyon sebezhető lehet, ezt is mutatja a hátul bekapott sok gól. A NEC hátsó sora – ahonnét főleg az Ajaxtól kölcsönvett Ahmetcan Kaplan és a veterán Jetro Willems neve csenghet ismerősen – nemcsak jól összehangolt, elmozgó játékkal, hanem direkt indításból, kontrából is eléggé sebezhető. Nem véletlen, hogy bár a nijmegeniek a negyedik legtöbbet szabálytalankodnak a mezőnyben, a labdaszerzésekben és a szerelésekben is csak a középmezőnyben vannak.
Ennek oka pedig, hogy a csapat támadásban is az ellenfél emberfogásából indul ki – így pedig egy viszonylag racionális eloszlású játékkal, de sok kényszerítővel és mélységi indulással próbálja kimozogni a szintén emberező holland ellenfeleket. Nyomás alatt az ellenfelekhez hasonlóan ők sem túl magabiztosak – letámadás alatt Cillessen legtöbbször inkább felíveli a labdát –, de a lecsorgó összeszedése után, csakúgy, mint labdaszerzésből azonnal átmenetet próbálnak kezdeményezni.
A forgás szerepe az átmenetben is lényeges: mivel a követő emberfogás miatt a játékosok védekezésben is gyakran elhagyják az eredeti pozíciójukat, labdaszerzés után is azonnal keresik azt. Ezért tűnik fel gyakran a belső védő vagy a védekező középpályás is szélső pozícióban egy viszonylag szabályos, 3-2-5-ös szerkezeten belül.
No meg azért, mert, ha nem sikerül az azonnali átmenet, felállt fal ellen a fő attrakció a két ellentétes lábú szárnyvédő (inverted wingback) játéka: a jobb oldalon a ballábas Sami Ouaissa, a balon a jobblábas Basar Önal húz befelé. Ezzel persze az ellenfél védekezését is gyakran összehúzzák, ami még szűkebb játékteret eredményez.
De a Nijmegen ettől sem ijed meg: egész kis területen is ügyesen tudnak kombinálni, ha pedig mégsem, akkor az ellenfél tizenhatosához közel jöhet a visszatámadás, majd a kipattanóból akár a közvetlen gólhelyzet.
Itt jön a képbe a két tízes, a 37 éves Tjaronn Chery, valamint Noé Lebreton, no meg a kanadai táblázatot vezető (tíz gól, hét gólpassz) Bryan Linssen, aki gyakran átlós kimozgásokkal is operál. A NEC tehát az emberfogásból indított direkt kontrák mellett felállt fal ellen is szívesen operál centrális, befelé játékkal, és egyébként az egész mezőnyben a PSV (61,3 százalék) és az Ajax (57 százalék) mögött harmadik legtöbbet (56,7 százalékban) birtokolja a labdát.
Az őszi gólok:
Dick Schreuder új szintre tudta emelni a már eddig is szimpatikus kiscsapatot:
az eddig megszokott pragmatizmus helyett egészen bátor, unortodox stílusban játszatja a csapatot, ami rugalmas játékával annak ellenére tud újat mutatni, hogy alapvetően nem tér el az átmenetfocira és az emberezésre alapuló Eredivisie-től.
A nyitott adok-kapok persze valószínűleg nem tartható fenn örökké, de a Goffertstadion közönsége jövőre jó eséllyel Európában is láthatja kedvenceit – 2008 után ismét.
Egy holland kiscsapatnak pedig már ez sem kevés.
Az adatok forrása az fbref.com
The post Izgalmas adok-kapok: van élet a topligákon túl is first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport
