Először akkor találkoztam a nevével, amikor szembejött egy cikk arról, hogy több izraeli sportoló indulása is veszélybe került adminisztrációs okokból a téli olimpián. Lehet tudni, mi volt a probléma, és hogyan oldódott meg?

Tudni kell, hogy Izraelben nincsen síszövetség, hanem az Izraeli Olimpiai Bizottsághoz tartoznak a téli sportok. Ők tisztában voltak vele, hogy közel járok a kijutáshoz, mivel ők neveztek be a világkupára is, de azt is közölték, hogy nem tudják biztosra mondani, hogy lesz megfelelő útlevelem, mert a bevándorlók csak úgy kaphatnak általános útlevelet, ha az előző évet vagy az előző öt év legalább hatvan százalékát az országban töltötték.

És ezt nem tudta teljesíteni?

Ahogy a többi olimpikon téli sportoló sem. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság viszont csak a teljes útlevelet fogadja el, tehát nem elég az, hogy valaki állampolgár. Mikor decemberben felhívtam az olimpiai bizottságot, hogy sikerült megszereznem a kvótát, eleinte nem is akarták elhinni, mert nagyon bonyolult a szabályrendszer. Aztán egy hét után kapcsoltak, hogy tényleg megvan, utána elkezdték a folyamatot. A már említett hatvanszázalékos szabály alól csak a belügyminiszter adhat felmentést, de ő lemondott, és a helyettesének nem volt jogköre arra, hogy aláírja ezeket az engedélyeket. Az Izraeli Olimpiai Bizottság patthelyzetbe került, de

végül elérték, hogy a parlament törvényt módosítson, és a miniszterelnöknek, Benjamin Netanjahunak adjon egy ideiglenes jogkört arra, hogy ezeket az útlevélkérelmeket elfogadhassa.

Ez körülbelül nyolc nappal a január 26-i határidő előtt történt meg, én pedig két nappal később mentem el Tel-Avivba, ott a repülőtéren azonnal megcsinálták az útlevelemet, és azzal be tudtak már nevezni az olimpiára.

Akkor nem volt izgalommentes ez a kvalifikációs időszak, főleg, hogy két olyan alkalom is volt, amikor úgy tűnt, hogy nem lesz meg a kvóta.

A tavalyi februári világbajnokságon három másodperccel maradtam le az olimpiáról – a kvalifikációs szempont, hogy legfeljebb 37 százalékkal lehet valaki lassabb a világbajnoknál. Ősszel a Nemzetközi Sí Szövetség újra lehetőséget adott három világkupán még maximum tíz kvóta megszerzésére, de aztán a novemberi finn világkupán is 16 másodperccel lemaradtam. Végül decemberben, Norvégiában sikerült hat másodperccel a szinten belül futni. Utána volt az útlevél körül kialakult helyzet, de szerettük volna a politikusoknak megmutatni, hogy ez fontos nemzeti érdek, segített az olimpiai bizottság is, és én is próbáltam felvenni a kapcsolatot izraeli újságírókkal, hogy írják meg, ez egy egyedülálló dolog, mert én vagyok az első izraeli sífutó az olimpiák történetében.

Magyarországon született és itt is nőtt fel, errefelé azért ritkán kezdik az emberek már gyerekkorban sífutással. Sportolt korábban mást is?

Tizenévesen az MTK-ban kajakoztam, ahol a kétszeres olimpiai bajnok Gyulay Zsolt és Kiss István csapatába kerültem. Ez egy fantasztikus csapat volt, hárman is olimpiai ezüstérmesek lettek Londonban, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel. Szóval egy nagyon erős csapatba kerültem, ami jó alapot adott. Az állatorvosi egyetem mellett azonban nem tudtam folytatni az élsportot, úgyhogy 12 évig csak hobbiszerűen bicikliztem és futottam.

Hogyan jött a sífutás?

2018-ban esett annyi hó a Normafán, hogy lehetett sífutni ott, ahol a Bozsik Sífutóiskola tart edzéseket – így kezdődött az én sífutókarrierem. Egy-két normafás edzés után elmentem velük Ausztriába táborba is. Az tetszett meg az egészben, hogy rendkívül komplex sport, és elképesztően megmozgatja a felsőtestet. A biciklizés és a futás a lábakat veszi igénybe, utána még kellett gyúrni, hogy úgy érezzem, elfáradtam. A sífutáshoz kell erő, hogy egyáltalán tartani tudd a formát, kell állóképesség, hogy végig tudd vinni az emelkedőket, és nagyon erős balanszra is szükség van, hogy ne essél el.

A saját tapasztalatom, hogyha az embernek van egy kis téli sportos múltja, akkor eljön az a pillanat, amikor rövidebb-hosszabb ideig beleszeret a sífutásba. Síelt vagy snowboardozott esetleg korábban?

Síeltem, snowboardoztam 14 éves koromtól minden évben, de nem mondanám, hogy ez bármilyen komoly alap lett volna, csak ismertem a téli sportokat.

30 éves volt, amikor először elment a Normafára sífutni, nyolc évvel később pedig már ott van az olimpián. Honnan jött a késztetés, hogy versenyeken is elinduljon?

2020-ban, amikor már egyébként elindítottuk az izraeli állampolgársági folyamatot, néztem, hogy a 2018-as téli olimpián nem volt olyan erős szint, ami a kijutáshoz kellett – portugálok és ecuadoriak is voltak a mezőnyben. Arra gondoltam, hogyha erre lehetőséget adtak, akkor jó lenne kihasználni. Azóta sokat szigorítottak a szabályokon, és most már nagyon kemény megszerezni a kvótát. De akkor, 2020-ban találtam ki, hogy a gyerekkori álmomat, amit a sydney-i olimpia óta dédelgetek, megvalósítom.

Elkezdtem és az évi 100–200 óra edzésről szépen, folyamatosan felmentem 450–500 óra edzésre. Ezt azért így, 30 évesen nagyon fokozatosan kell csinálni, és általában a regeneráció a legszűkebb keresztmetszet.

Elindultam először magyar és osztrák amatőr versenyeken, aztán láttam, hogy oké, közeledek-közeledek, de azért ebbe még sokat bele kell tenni.

Említette, hogy addigra már kérvényezték az izraeli állampolgárságot. Miért döntöttek a költözés mellett?

Ez már régóta egy álmom volt. 2018-ban indítottuk a folyamatot, 2020 februárjában pedig ki is költöztünk. Akkor még sehol nem volt hír a Covid, de pár hét alatt felfordult a világ, leállt a bürokrácia, és haza kellett mennünk. Itt még a magyar külügyminisztériummal is egyeztettünk, mert még nem voltak meg az izraeli papírjaink, így nem maradhattunk ott – az utolsó gépek egyikével Moszkván keresztül jöttünk haza.

Most viszont Thaiföldön élnek.

Két évre leállt az izraeli projekt, otthon voltunk, de amikor kitört az ukrán háború, akkor nagyon megijedtünk, gondoltuk, elmegyünk Thaiföldre. Három hónapra terveztünk, de azóta is ott élünk. Miután lement a Covid, és beindult az izraeli bürokrácia, újra elkezdtük a folyamatot, megint nagyon sok papírt össze kellett szedni, akkor már Thaiföldről is, mert több mint egy éve ott éltünk. 2023. október 10-re megvolt a repjegyünk és minden papírunk, de október 7-én, az izraeli támadások után törölték az összes járatot. Úgyhogy megint egy évet csúszott a dolog, és végül 2024-ben kaptuk meg az állampolgárságot, júniusban, egy hónapra rá pedig már nemzetközi FIS-versenyeken indultam, és elkezdtem gyűjteni a pontokat, hogy a világbajnokságon el tudjak indulni, mert ez volt az első lépés. Alapvetően Thaiföldön élünk, a gyerekek ott járnak iskolába, de én a világkupa előtt két hónapot voltam Finnországban és Norvégiában, és most is három hete Európában készülök az olimpiára. Kicsit kétlaki az életem, mert nyáron mindig Magyarországon vagyunk.

Nem merült fel sosem, hogy magyar színekben versenyezzen?

Ketté bontanám a dolgot.

Egyrészt azért 30 évesen kezdve, magyarként nem egy reális cél, hogy kijussak az olimpiára. A másik pedig, hogy Izraelből még sosem volt olimpián sífutó, történelmet írhatok, és megmutathatom azt, hogy egy ilyen országból is ki lehet jutni.

Az ilyen ország alatt azt értem, hogy nincsen hó. Magyarországon sincsen sok, és egyébként meg Thaiföldön élek, ahol még kevesebb van.

Rákerestem a Facebookon, van-e sportolói oldala, mire egy nyilvános csoportbejegyzést dobott fel a kereső, ahol thaiföldi sírolleres lehetőségről érdeklődik. Így tud felkészülni?

Tíz hónapot szoktam egy évben sírollerezni, amit szintén a Bozsik Sífutóiskolában tanultam meg. Jóval nehezebb szerintem, mint sífutni, mert ezeken vékony kerekek vannak. Thaiföldnek megvan az az előnye, hogy nincsenek kátyúk, mert sosincs fagy, és ezek a kis kerekek nem akadnak bele. Annyi hátránya van, hogy őrült a közlekedés, meg négyen-öten ülnek egy motoron, és ráadásul meg is ijednek, hogy ki ez, aki itt síbotokkal kalimpál – nem gyakori dolog sífutót látni Thaiföldön. Úgyhogy kis utcákat keresek. Meg van egy 850 méteres betonkör egy kis tó körül, ott 2800 kört tettem meg összesen az utóbbi négy évben. Meg kell találni az ilyen lehetőségeket.

Kipróbáltam én is a sífutást, és amikor összeakadtak a léceim, elestem, és nehezen ment a felállás, akkor azért elég bénának éreztem magam – meg kellett küzdenem saját magammal is, fáradtan az különösen embert próbáló. Volt hasonlóban része az elején?

A sífutásban az a jó, hogy legalább puhára esünk, aminél a sérülések kisebbek talán. Amikor a Covid alatti első évben Tihanyban voltunk, és sírollerrel mentem, egy apró pici kő beleakadt a kerekekhez, estem egyet a vállamra, és részleges szalagszakadásom lett. Két hónapot ki kellett hagynom, meg fél karral próbáltam sífutni. Szóval a síroller sokkal veszélyesebb, és most az olimpia előtt már minden edzésen arra gondoltam, hogy nagyon lassan és óvatosan fogok menni, mert, ha akár csak a kisujjamat eltöröm, az is keresztbe vághatja az olimpiai indulást.

Van edzője vagy önerőből készül?

90 százalékban autodidakta módon sajátítottam el a sportágat, szerintem nagyon kevés olyan YouTube-videó van a témában, amit nem láttam. Van állatorvos végzettségem, szóval megvan az orvosi hátterem, a biológia és az ehhez kapcsolódó dolgok is nagyon érdekelnek. Meg az, hogyan tudjuk kihozni magunkból a maximumot: táplálkozás, táplálékkiegészítők és ilyesmik. Lágler Kristóf, aki kint van most is az olimpián a magyar csapattal, segíti az edzéseimet, amikor Magyarországon vagyok, Svédországban pedig Jonatan Engdal, aki pedig a tajpeji válogatottal van kint. Ő két hónapot készített fel a világbajnokságra meg a világkupákra is.

Praktizál is állatorvosként?

Elvégeztem az állatorvosi egyetemet, és még a PhD-t is elkezdtem, a sertés anatómia volt a kutatási területem…

Bocsánat, itt közbevágnék, mert nem egy szokványos tanulmány. Miért pont sertés anatómia?

Apukám 50 éve állatorvos, láttam, hogy nagy potenciál van ebben, és sok dolgot lehet csinálni. Jobban nem akarok belemenni, de tényleg egy nagyon érdekes témával, az emlőmiriggyel foglalkoztam akkor.

Közben rengeteg olyan videóval és podcasttal is találkoztam, amiben marketing témában beszél.

Az állatorvosi mellett a Corvinusra jártam marketing szakra, azt is elvégeztem. Jöttek lehetőségek, és rájöttem, hogy a marketing sokkal inkább az én világom, alapítottam egy marketingügynökséget, utána vállalkozásokat, és most is egy SEO-szolgáltatást nyújtó digitális vállalkozással foglalkozom, valamint marketingtanácsokat adok egy-két cégnek.

Akkor nyilván kötetlenebb a munkaideje, de azért nem lehet könnyű munka mellett beletenni azt az 500 óra edzésmunkát.

Tíz hónapot Thaiföldön töltök, aminek az az előnye, hogy 5–6 órával előrébb van, mint Magyarország.

Reggel fölkelek, van, hogy én viszem a gyerekeket iskolába, és utána a reggelem, az egész délelőttöm ott van az edzésekre.

Marketing-tanácsadásban magyar ügyfelekkel dolgozom, illetve az alapítótársaim is magyarok a vállalkozásaimban, szóval, amikor nálam délután 2–3 óra lesz, akkor indul el Magyarországon a munkanap, és akkor a délután a meetingekről szól meg a munkáról, este pedig még befejezem, hogyha van valami egyéni teendőm. Össze lehet így hangolni.

A magyar sífutók Büki Ádám és Kónya Ádám révén vasárnap, a 10+10 kilométeres tömegrajtos versenyzéssel elkezdték az olimpiát. Velük tartja a kapcsolatot?

Versenyeken szoktunk találkozni. Büki Ádámtól a világkupákhoz kértem tanácsot, mert most voltam először, ő pedig már tapasztalt. Kónya Ádámmal egy gépen mentünk a versenyek között, meg Pónya Sáráéktól is szoktam tanácsot kérni, a világbajnokságon is segítettek.

Ennyire összetartó a sífutóközeg?

Számomra egészen meglepő, hogy mit lehet elérni Magyarországról. Kezdve Bozsikékkal, aztán az egyik edzőjük, Dalos Péter készített fel később. Rengetegen dolgoznak azon, hogy legyenek sífutó és síroller versenyek Magyarországon, és a legtöbben önkéntesen csinálják ezt, vagy nagyon kevés pénzért.

Ha valaki ezek után eljut egy olimpiai szintig, az szerintem egészen unikális és elképesztő, és mutatja, hogy milyen közösség van Magyarországon sífutásban.

Az, hogy nincsenek olimpiai bajnokaink, az egy másik kérdés, de én nagyon hálás vagyok, mert vagy 20–30 ember munkája biztosan benne van abban, hogy ezt a kvótát én megszereztem.

A Szőllős testvérek is izraeli színekben indulnak, így gyakorlatilag magyarokból áll az izraeli sícsapat. Velük tartja a kapcsolatot?

Az apukájukkal, Péterrel. Ő segített abban is, amikor az elején elindultam, és regisztrálni kellett a nemzetközi síszövetségnél, hogy ki az, akit Izraelben keresnem kell ezzel kapcsolatban. Amikor az útlevéllel voltak adminisztrációs kihívások, akkor is támogatott.

Szőllősék elég viharosan távoztak a magyar sportból, önnek milyen a viszonya a magyar szövetséggel?

Mivel magyar színekben nemzetközi versenyen nem indultam soha, nem voltam válogatott, ilyen kapcsolatom nincsen. Azok az emberek, akik a Magyar Sí Szövetségben meg az egyesületükben is edzőként, versenyszervezőként dolgoznak, az én lehetőségeimet eddig csak segítették, leginkább versenyek biztosításával.

A spanyol kerékpáros körversenyen tüntetéshullám volt az izraeli csapat ellen, és most, a téli olimpiai megnyitóján is kifütyülték az izraeli sportolókat. Érte bármilyen bántódás, mióta izraeli színekben indul?

A megnyitón még nem tudtam részt venni. Engem eddig semmilyen atrocitást nem ért, mondjuk annyiban szerencsém volt, hogy ahol Izraelt képviseltem, azok eddig norvég, finn és északolasz kisvárosok voltak, amik azért világszinten a legbiztonságosabb, meg a legnyugodtabb helyeknek bizonyulnak, és ahol 100–200 néző volt. Világkupán voltak 1–2 ezren talán, meg a norvég világbajnokságon 20 ezren, de egy nagyon biztonságos, nyugodt hely volt, úgyhogy semmi problémám nem volt eddig. Olvastam a híreket, de az izraeli chatcsoportban nem kaptam ezzel kapcsolatban negatív visszajelzéseket. Nem tudom, a média mennyire nagyítja fel ezeket a negatív dolgokat. Kaptunk egy mentális felkészítést az Izraeli Olimpiai Bizottságtól, hogyha bármi atrocitás ér minket, akkor azt hogyan kezeljük. Erre pontos protokollok vannak, úgyhogy nagyon figyelnek rá, de ez nem újdonság az izraeli válogatottak életében.

Mik a kilátások a 10 kilométeres, egyéni indításos versenyben?

Van körülbelül nyolc hasonlóan kis nemzet, Dél-Afrika, Bolívia, Szaúd-Arábia és más országok, a versenyzőikkel nagyjából egy szinten vagyunk. Pár százalék választ el minket, úgyhogy szerintem közöttünk lesz egy komoly verseny, mert mindannyian ebben a számban indulhatunk el egyedül.

A klasszikus vagy a korcsolyázóstílust érzi magához közelebb?

Ez egy érdekes dolog, mert a világbajnokság, ami a fő olimpiai kvalifikációs verseny volt, az klasszikusban volt, és előtte két évig szinte csak arra készültem. Lágler Kristóffal is több százszor mentünk fel a Normafa felé egy ilyen emelkedős úton. Akkor lemaradtam a kvótáról, majd 10 hónappal később, Finnországban megint klasszikusban volt a válogató, úgyhogy még tíz hónapot nagy részben klasszikusra készültem, olyan versenyekre jártam, de akkor sem sikerült a kijutás. A következő lehetőség már skatingben volt, amire alig készültem, végül mégis abban kvalifikáltam. Trondheimben februárban egy hónapot voltam, úgyhogy a pályának tudtam minden kanyarját és emelkedőjét, tudtam, hogyan kell beosztani az erőmet. Sikerült előző nap egy jó sílécet vennem, egy versenylécet, és az olasz csapat szívességből fantasztikus waxot tett rá, úgyhogy aznap minden összejött.

Kiszámoltam: 8 év alatt körülbelül 50 millió forintot költöttem a felkészülésemre.

De még így is, ebben a pillanatban egy versenyléc van nálam, ami skatingre jó. Láttam, hogy melegebb idő lesz az olimpián, megpróbálok venni még egyet. De ezek azért nagyon drága dolgok.

Van támogatója, vagy mindent magának finanszíroz?

Nincsenek szponzoraim, saját erőből teremtettem elő mindent.

Ha az elején tudtam volna, hogy ez ennyibe fog kerülni, akkor lehet, hogy bele se kezdek.

Az évek folyamán azonban mindig volt csak még egy edzőtábor, csak még egy kis edzés, verseny Norvégiában, Finnországban. Baromi drága országok, de ott volt a verseny, és a pályán akartam készülni. Meg, ugyan ez a saját választásom, de a világ másik felén élek, onnan még a repülőjegyek sem olcsók, úgyhogy így összeadódott az évek alatt, és igen, saját erőből finanszírozom.

Ha már említette az olaszok waxolását, akkor ezt a háttérmunkát is magának csinálja? Kicsit korábban kel verseny előtt, lécet waxol, élez, ha kell?

Megpróbáltam megtanulni waxolni, nagyon gyorsan rájöttem, hogy ez egy mesterség. Szerencsére a világbajnokságon és a világkupákon 3–4 ilyen, hozzánk hasonlóan kis nemzet van, amelyeknek nincsen waxolós stábjuk. Volt, hogy egyszer a finnek waxoltak nekem, egyszer az osztrákok, egyszer az olaszok. Ha valakinek éppen aznap kevesebb versenyzője van, szívességből megteszik. Van olyan nyolc csapat, amelyek kamionokkal jelennek meg ezeken a versenyeken, ezerféle wax, 80 pár síléc. Ők azért tudják, hogy mennyire privilegizáltak, és szeretnének segíteni a kisebb nemzeteknek, amelyeknek nincsenek ilyen lehetőségeik. A topsífutók a gyártótól közvetlenül sokkal jobb léceket kapnak, mint ami hozzánk egyáltalán eljut. A legutóbbi világkupán sikerült közvetlenül a gyártótól vásárolnom, és oda azért a jobb léceket hozzák el. A boltban viszont nagyon nehéz venni olyan lécet, ami tényleg gyors.

Előfordul, hogy reggel a pályára pillantva érzékeli, a léce nem jó rá, és tudja előre, hogy nehéz versenye lesz?

Csináltam mentális tréningeket norvég sportpszichológussal, a versenynaphoz közeledve már nem engedek be negatív gondolatokat.

Szerencsére a léceim közül nem kell sokat válogatni, a waxok között sem kell sokat tesztelni, mert hogy egy van.

Úgyhogy igazából azt nézem, hogyan tudom a legjobban megcsinálni a pályát. Most azt látom, hogy elképesztően kemény az olimpiai pálya, mert nagyon olvad, nagyon mély lesz ettől a hó, és a kanyarokban még az olimpiai bajnokok is elesnek. Úgyhogy nyilván izgulok, de majd megoldom, mert meg kell oldani a lehető leggyorsabban azokat a kanyarokat.

Mi az a technikai elem, amin a legtöbbet kell dolgoznia?

A balansz. Kifeszített kötélen, slackline-on minden nap 10–15 percet szoktam gyakorolni. Elmentem a magyar junior válogatottal egy edzőtáborba, 16–18 évesekkel, láttam, hogy azért így 36–37 évesen mennyivel nehezebb ezt megtanulni. Úgyhogy minden nap 10–15 percet fölállok a slackline-ra, és gyakorlok, mert az az alapja az egész technikának, ha az nincs meg, utána az egészet nem tudod megcsinálni. Teljesen más, ha valaki 3 évesen a nagypapájától kap egy sílécet, mint Johannes Klaebo, vagy, ha valaki 30 évesen áll először sílécre. De kifogásokat mindig lehet keresni. Remélem, hogy az én történetem inkább arra fogja sarkallni az embereket, hogy azért sosem késő elkezdeni.

Sikerült teljesíteni a 2000 óta dédelgetett álmot, és kijutni az olimpiára. Van esetleg olyan terve, hogy a jövőben megpróbál kijutni a nyári játékokra egy másik sportágban?

Nem akarom mindenképpen az olimpiai részvételeket halmozni. Először megszerettem nagyon a sífutást, és mellette volt az, hogy egy másik nemzet színeiben elindulhatok. Ez a kettő dolog jött össze, és elértem egy olyan célt, aminél nagyobbat nem fogok tudni kitűzni a sísportban vagy a sífutásban, de továbbra is folytatni akarom. Nem tervezek azért sportot váltani, hogy még másban képviselhessem valamelyik nemzetet egy olimpián.

Akkor a 2030-as olimpia a következő terv?

Nem hagyom abba a sífutást, de még meglátom.

Ha Izraelben a fiatalok eljutnának 2030-ra arra a szintre, hogy gyorsabbak lennének, mint én, és ezért nem tudok kijutni, akkor még boldogabb lennék, mintha még egyszer kvalifikálnék.

Egyébként még egy sífutó van Izraelben, egy 52 éves, Amerikában élő sportoló, aki volt már két világbajnokságon, de ő azért messze van az olimpiai szinttől. Van néhány havas nap, de úgy tudom, hogy csak lesiklópálya van Izraelben, sífutópálya nincsen, úgyhogy nehéz dolog űzni ezt a sportot. Viszont nagyon pozitív, amit közelről látok Thaiföldön: van női és férfi olimpikonjuk is sífutásban, Mark Chanloung már a harmadik olimpiáján vesz részt, és ennek a hatására egyesületek indultak, sírollerre tanítják a fiatalokat, rendeznek versenyeket is. Szóval a sírolleren keresztül szerintem még egy sivatagi ország is be tud kapcsolódni a sísportba, és utána pedig már sokkal könnyebb a hóra átültetni a képességeket.

Megvan már a versenydrukk az olimpiai bemutatkozás előtt?

Persze, hogy megvan. Ezek a versenyek olyanok, mint a Forma-1-ben, három kanyarral előre kell gondolkozni, hogy melyik kanyart, hogyan fogom bevenni, és utána is jó legyen a lendületem. Egy 10 kilométeres távon hosszabb távlatban kell gondolkodni, nem szabad 95 százalék fölé menni, csak és kizárólag az utolsó kilométeren, mert különben besavasodsz, tönkremegy, szétesik a mozgásod, és nem pár százalékkal, hanem 10–20 százalékkal lassabb leszel tőle. Úgyhogy nagyon fókuszáltan ott kell lenni agyban.

The post Izrael első sífutó olimpikonja magyar: „Remélem, az én történetem arra sarkallja az embereket, hogy sosem késő elkezdeni” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport