A 31 éves balszélső az MTI-nek elmondta: az első másfél hétben rengeteg impulzus érte, mikor a szezon közben Metzbe szerződött, nem is igazán volt ideje ezek megemésztésére, de aztán egy néhány napos szünetben sikerült mindennek leülepednie.
„Utána a következő hétnek már tényleg úgy tudtam nekiállni, hogy tudtam is élvezni azt, amit csinálok” – fogalmazott, megemlítve, hogy a csapattársak és a stábtagok is sokat segítettek neki a beilleszkedésben.
Szóval jól érzem magam.
Ez pályafutása első külföldi együttese, és ha rövid időre is, de a szezon legfontosabb szakaszára igazolta le a Metz. Élvezi a rangadókat, így például a Brest Bretagne ellenit is, amelynek legyőzéséhez a Francia Kupa szombati elődöntőjében öt góllal járult hozzá.
Ezzel eldőlt, hogy a Budaörssel a Magyar Kupában megszerzett bronz után Franciaországban is érmet nyer, ráadásul a Brest ellen további három fontos találkozó vár rájuk: kettő a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, egy pedig a bajnokságban, ahol a Metz az éllovas, két ponttal megelőzve riválisát.
„Nagyon remélem, hogy a következő három mérkőzés is úgy fog végződni, ahogyan a kupa elődöntője. Mindenki szeretne Budapestre utazni újra. És természetesen nekem az egy még nagyobb pluszt adna, hogy újra haza lehessen jönni, hazai környezetben lehessen játszani – utalt a BL budapesti négyes döntőjére Szöllősi-Schatzl.
A balszélső ezt a hetet a válogatottal tölti, amivel kapcsolatban kiemelte, mindig szeret ide jönni.
„Mindig büszkeség felvenni a címeres mezt, most már sokadjára is, remélem, még sokáig lesz rá lehetőségem” – hangsúlyozta. A részben hazai rendezésű tavalyi Eb után átalakulóban van a keret, a márciusi összetartáson pedig nem volt ott Szöllősi-Schatzl, így van, akit egyáltalán nem is ismert korábban.
De eddig mindenki nagyon kedvesnek tűnik, azt gondolom, hogy mindenki oda fogja tenni magát.
A válogatott a brazilokkal játszik előbb nézők előtt Tatabányán csütörtökön 18:30-tól, majd szombaton zárt kapuk mögött.
The post Jól érzi magát Metzben, de Budapestre is vágyik a válogatott balszélső first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport