Aki huzamosabb ideje követi a magyar futballsajtót, pontosan tudja, mi a dolgok menete. Tisztában van például azzal, hogy az igazán fontos, kemény és tanulságos mondatok szinte soha nem sajtótájékoztatókon hangzanak el, de azzal is, hogy a gondosan megválogatott interjúkérdésekre adott válaszoknak csak a legritkább esetben céljuk a tájékoztatás. A megfogalmazott mondatok szinte mindegyike – üzenet. (Innen nézve talán pontosabb volna sajtótermék helyett üzenőfüzetnek nevezni a magyar sportsajtót, de ez most részletkérdés, ne vesszünk hát el benne.)
Amikor tehát Csányi Sándor MLSZ-elnök friss interjúját olvassuk a Nemzeti Sportban, valójában üzeneteket dekódolunk.
Itt van mindjárt az első: Csányi a beszélgetés egy pontján – rá amúgy a nyilvánosság előtt kevéssé jellemző módon – fölemlegeti személyes sérelmét, amely a kupadöntőn érte: “A Ferencváros ultrái édesanyámról is megemlékeztek nem éppen pozitív kontextusban, amikor azt skandálták: „Csányi, te állat, ba..d meg az anyádat”. Még ha nem is a Ferencváros elnöke, a Facebookon igen aktív Kubatov Gábor szervezte ezt a gyalázkodást, talán akkor is joggal vártam volna el, hogy mint a klub első embere és az egyik politikai párt vezető személyisége – aki egyébként a nyilatkozatai szerint száműzni szeretné az obszcenitást a lelátókról –, elhatárolódjon ettől a megnyilvánulástól. Az, hogy ezt nem tette meg, meggyőződésem szerint nemcsak az ő, de a klubja, és a politikai közössége szégyene is.”
Az MLSZ elnöke tapasztalt, dörzsölt, ravasz üzletember. Talán még rosszakarói, kritikusai sem vitatják, hogy tempó- és ütemérzéke egyaránt kiváló, hogy pártokon és rendszereken átívelő pályafutása során mindvégig közismert volt megfontolt óvatosságáról. Az ilyen embert a nyilvánosság előtt sosem az érzelmei, hanem az érdekei vezérlik. Kubatov Gábornak címzett üzenete egyértelműen túlmutat a futballon: egyszerre vád és figyelmeztetés. Talán egy végérvényes szakadás jele, talán az elé dobott kesztyű teátrális fölvétele. De semmiképpen nem véletlen ki- és elszólás.
The post Kele János: Az áldozati póz elviselhetetlen könnyűsége first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport