A kását persze nem eszik ennyire forrón. Választási kampány van, s mint ilyen esetben mindig, ezúttal is indokolt a természetes választói szkepszis. A pártok ígérnek, vállalnak, de, hogy ezekből az ígéretekből és vállalásokból mennyi valósul meg később, arra nem létezik garancia. Hogy mást ne mondjak például, a Fidesz 2010-es választási programjában egyetlen huncut, megveszekedett szó sem esett arról, hogy az úgynevezett látvány-csapatsportágak utánpótlásnevelő munkáját az új kormánytöbbség a társasági adóbevételekről lemondva kívánja majd finanszírozni. Holott: az eszköz rendelkezésre állt, a tao-támogatásokat ugyanis kulturális területen már 2008 óta alkalmazta az akkori kormányzat.
És mégis, a Fidesz hivatalos választási programja megállt ott, hogy kiemelte, miszerint „a legszegényebb sorban élők között figyelmet kell szentelni a tehetségek felkutatásának és fejlesztésének”, valamint az államnak szerepet kell vállalnia „a testnevelési óráktól a szabadidős sportok, a tömegsport támogatásán át egészen a gazdasági ösztönzők kialakításáig”.
Már ennyiből is kiválóan látszik: amikor Szöllősi cikkében úgy érvel, „nem kell komolyan venni”, amit a Tisza a sportról ír és mond, jó eséllyel igaza van.
Más kérdés, hogy ugyanígy fölösleges volt komolyan venni azt, amit 2010-ben a Fidesz ígért ezen a területen, hiszen éppen csak az nem valósult meg, amit programjukban kiemeltek. A sport nem lett a társadalmi mobilitás katalizátora – sőt, de pláne –, a gazdasági ösztönzők pedig lényegében teljességgel kikoptak a magyar sportéletből. Ami maradt, azt az állam lényegében lélegeztetőgépen tartja. Ide kívánkozó, friss, színes-szagos hír, hogy a miniszterelnök által alapított felcsúti futballakadémia épp a napokban nyújtotta be igényét 15,2 milliárd forintnyi tao-támogatásra. Ez az elmúlt bő másfél évtized legmagasabb összege.
De ha már rossz viccek, elmélkedhetünk azon is, milyen következtetést von le Szöllősi abból, mekkora terjedelemben foglalkozik a Tisza programja a sporttal. Mint írja, „egyenesen dermesztő”, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak „mindössze ennyi és ilyen színvonalú mondanivalója van a sportról.” Nos, a citált programcsomag három oldalban sorolja Magyar Péter pártjának sportügyi elképzeléseit, a teljes dokumentumban pedig 58 alkalommal fordul elő a sport, mint szóalak használata.
Ugyanez a 2010-es Fidesz-program esetében egyoldalnyi folyószöveg, és összesen tizenöt említés – ebből négy ráadásul Nagy Tímea olimpiai bajnok vívó bemutatkozó szövegében olvasható.
Cinikusan megjegyezhetném, ha valami tényleg rossz viccnek, az az ennyire evidensen rosszindulatú és hazug kettős mérce. Szöllősi megjegyzi például, miszerint „üzenetértéke volt, hogy a megszólalók között nem volt ott a Tisza sportszakértője”, a korábbi MOB-elnök Kulcsár Krisztián. Nos, a Fidesz 2010-es programjában pedig még csak külön sportfejezet sem szerepelt, az ezzel foglalkozó néhány bejegyzés a „jövő építése” című alfejezetben is csupán mellérendelő módon, a gyermekek, ifjúság és sportügyek részeként került említésre. Nem tudom, sokatmondó információ-e, de kétségkívül tény, hogy a fejezet szerzője Soltész Miklós volt, akit bizonyosan rengeteg jelzővel és titulussal lehet illetni, de a sportszakértő ezek között nincsen ott.
A lényeg persze nem a program, nem a szó, hanem a cselekedet. Szöllősié például azt üzeni, beindult a taopánik, a sportból – és nem a sportért – élők fenyegetése azzal, hogy kormányváltás esetén vége a jó világnak. Ehhez elég volt csupán annyi, hogy egy ellenzéki párt meglebegtesse: átlátható módon, a költségvetés részeként szándékozik elkölteni a sportra szánt adófizetői pénzeket, s becsukná az olyan kiskapukat, amelynek révén a közös kasszából olyan helyekre áramlik a forrás, ahol nem megfelelően hasznosul, vagy uram bocsá’ illetéktelen zsebekbe vándorol. (Bővebb információkért érdemes megkeresni Lázár Jánost, aki a Tenisz Szövetség elnökeként ütötte bottal mintegy tízmilliárd forint nyomát néhány évvel ezelőtt; s ez is csupán a jéghegy csúcsa.)
Azt már szinte csak mellékesen, a kifejezetten vájt fülűek kedvéért jegyzem meg, hogy a Nemzeti Sport tulajdonosa az állam, fölötte pedig a tulajdonosi jogokat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, vagyis a közmédiát is irányító MTVA gyakorolja. Mindebből az következik – azaz: következne –, hogy törvényi kötelezettség írja elő a lap számára „az elfogulatlan és kiegyensúlyozott tájékoztatást”. Hogy a hivatkozott főszerkesztői jegyzet mennyiben felel meg ezen jogszabályi előírásnak, azt mindenki eldöntheti ízlése szerint.
Én csak annyit tennék föl kérdésként:
vajon elképzelhető-e az, hogy a Tisza sportprogramját tárgyilagosan ismertető írás jelenjen meg ugyanebben a lapban?
És pláne: mekkora a valószínűsége annak, hogy a főszerkesztői jegyzet tartalmával ellentétes előjelű publicisztika jelenjen meg, mintegy válaszként ugyanezeken a hasábokon?
Ha a válaszunk ezekre a kérdésekre a nem, akkor körbeértünk. Ez tényleg egy rossz vicc. Ideje volna változtatni rajta.
The post Kele János: Tényleg viccnek is rossz first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport
