Klasszisokat vesztett, fiatalokkal maradna az élmezőnyben a Metz kézicsapata

„Nagyon fiatal lesz a csapat. Valóban, olyan rutinos játékosok távoztak, akiket roppant nehéz, sőt, szinte nem is lehet pótolni. Megpróbáljuk ezt a fiatalos lendületünkkel és munkabírásunkkal kiegyenlíteni. Meglátjuk, most még rendkívül nehéz bármit is mondani, tényleg nagyon az elején vagyunk” – nyilatkozta a magyar válogatott irányító, Vámos Petra a Nemzeti Sportnak.

A Metz az előző szezonban megnyerte a francia bajnokságot és kupát, és az egész szezonban csak két mérkőzést bukott el, a Bajnokok Ligája négyes döntőjében.

Ezek után valóban nagy érvágásnak tűnik, hogy olyan klasszisok távoznak, mint a visszavonuló Cléopatre Darleux és Allison Pineau, vagy a Romániába igazoló Anne Mette Hansen, illetve a Magyarországra szerződő Szemerey Zsófi és Emma Jacques.

„Azt látom, hogy az érkezők lelkesek, és igyekeznek minél hamarabb felvenni a ritmust. Nagy segítség, hogy hét hetünk lesz arra, hogy összerakjuk a csapatot és mindent flottul be tudjunk gyakorolni” – mondta Vámos.

A magyar játékos elmondta, az előző volt az egyik legnehezebb, de a legeredményesebb idénye.

Nehéz pillanatokat és mélypontokat is megéltem, ugyanakkor magától a sportágtól és a körülöttem lévő emberektől is rengeteget kaptam, amit korábban nem tapasztaltam. Rendkívül sokat tanultam az előző idényből, igazán meg tudtam magam mutatni.

Mindenképpen azon dolgozom, hogy még tovább fejlődjek és biztosítsam a helyem a világ legjobbjai között. Ez a cél, és bízom benne, hasonló eredményeket tudunk elérni.”

A metzi játékosmozgás

Érkezők: Sabrina Novotná (kapus, Házená Kynzvart), Catherine Gabriel (kapus, DVSC Schaeffler), Lylou Borg (irányító, Mérignac), Albek Anna (jobbátlövő, Mosonmagyaróvár), Betchaidelle Ngombele (balátlövő, Krim), Suzanne Wajoka (balszélső, Besancon), Laura Godard (balszélső, TuS Metzingen)
Távozók: Camille Depuiset (kapus, Brest Bretagne), Szemerey Zsófi (kapus, Győri Audi ETO KC), Cléopatre Darleux (kapus, visszavonult), Mélanie Halter (kapus, Mosonmagyaróvár), Allison Pineau (irányító, visszavonult), Anne Mette Hansen (balátlövő, CSM Bucuresti), Djazz Chambertin (balátlövő, Rapid Bucuresti), Emma Jacques (jobbátlövő, Esztergom), Zaliata Mlamali (balszélső, Besancon), Szöllősi-Schatzl Nadine (balszélső, kölcsönből vissza Budaörs)

Kapcsolódó
Éjszakákon át forgolódott álmatlanul veszprémi bejelentése előtt az olimpiai bajnok kézis

Lukas Jörgensent megviselte a klubváltása körüli felhajtás.

The post Klasszisokat vesztett, fiatalokkal maradna az élmezőnyben a Metz kézicsapata first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest