Klein Dávid megszakította a csúcsmászást, csapata várja a jelentkezését

Klein Dávid júniusban indult el Pakisztánba, hogy újabb nyolcezres hegycsúcsot hódítson meg: a sportoló a 8051 méteres Broad Peaket tervezte megmászni pótlólagos oxigén és serpasegítség nélkül.

Június 21-én arról számolt be a közösségi oldalán, hogy társaival elérték a 4850 méteres alaptábort a Karakorum-hegységben.

Július 16-án a kettes, egy nappal később a hármas táborból adtak hírt magukról, majd július 18-án társa, Ian Overton visszaereszkedett a Broad Peak alaptáborába. Ahogy írták, Overton

az elmúlt éjszakák során a magasság okozta légzési nehézségek miatt gyakorlatilag nem tudott pihenni, ami jelentősen rontotta regenerációját és fizikai állapotát. Úgy ítélte meg, hogy ebben a helyzetben a legfelelősebb döntés a visszafordulás.

Vasárnap Klein egyedül folytatta útját, beszámolója szerint jó erőben és megfelelő egészségi állapotban vágott neki az útnak, és egy nagyobb mászócsoporttal együtt haladt, ami jó hír, mert a 7450 méteres magasságon nem kellett teljesen egyedül mozognia.

Visszafordult és megkezdte az ereszkedést

Mintegy húsz órával a hármas táborból történt indulását követően, pakisztáni idő szerint 21.15-kor rádión jelezte az alaptábornak, hogy a csúcsmászást megszakítja és megkezdte ereszkedését.

Dávid az elmúlt napokban rendkívül komoly erőfeszítést tett a csúcskísérlet érdekében. A magashegyi körülmények, a hosszú mászónapok és a hegy felső szakaszán tapasztalható nehéz terepviszonyok ellenére kitartóan haladt felfelé és a lehető legtovább folytatta a mászást. Jelenleg nem rendelkezünk pontos információval arról, hogy milyen távolságra volt a csúcstól a visszafordulás pillanatában

– írták a közösségi oldalán.



Azóta viszont nem érkezett róla hír, csapata hétfő este a következő hírt osztotta meg:

„Köszönjük az érdeklődést és a biztatást. Jelenleg új információval még nem rendelkezünk. Amint megerősített hírt kapunk Dávidtól, azonnal tájékoztatást adunk.

A magashegyi expedíciók során nem szokatlan, hogy a kommunikáció időszakosan akadozik, ezért egyelőre türelemmel várjuk a következő jelentkezést.

The post Klein Dávid megszakította a csúcsmászást, csapata várja a jelentkezését first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest