A világversenyek előtti szabály egyértelmű, előbb le kell adni egy 35 fős bő keretet, és ezt kell szűkíteni a világ- vagy Európa-bajnokságig. Amennyiben sérülés vagy betegség miatt változtatni kell, csak ezen 35 főn belül lehet megoldást keresni.
Hogy ez jó vagy sem, lehet rajta vitatkozni, Az egyik legnevesebb szlovén szakember, Branko Tamse például hülye szabálynak nevezte, hogy kicsivel több, mint két hónappal az Eb előtt 35 játékost ki kell választani.
Ez számomra abszurd. A javaslatom más lenne, és remélem, hogy egyszer eljutunk addig, hogy minden szlovén állampolgárságú és válogatottban játszani jogosult kézilabdázó bármikor játszhat a hazája színeiben. Ez az egyetlen okos és értelmes dolog, sajnos túl sok az ilyen hülyeség a kézilabdában.
Hihetetlen balszerencse-sorozat
De visszatérve a problémára, Uros Zorman szövetségi kapitánynak már hetek óta nehézségei akadnak a keret összetételét illetően.
Miha Zarabec, Mitja Janc, Jaka Malus, Matic Groselj, Tadej Kljun és Alex Vlach sérült, Blaz Blagotinsek és Nejc Cehte lemondta a szereplést, míg Nick Henigman, Matic Suholeznik, Stas Jovicic és Domen Novak ugyancsak problémával küzd, és nem tudni, felépülnek-e a január 16-i, Montenegró elleni nyitómérkőzésig.
Vlach kidőlését még úgy, ahogy sikerült orvosolni (a szegedi, egyébként pihenni kívánó Borut Mackovsek elfogadta a meghívást), de a többi posztra ráférne az erősítés.
A Szlovén Kézilabda Szövetség ezért fordult kéréssel fordult az EHF-hez, hogy további játékosokat hívhasson be, de nemleges választ kapott.
Pedig az Ekipa azt írta, körülményekre való tekintettel felmerült, hogy esetleg Dean Bombac és Rok Ovnicek mellett számolna a szupertehetséges, 17 éves irányítóval, Aljus Anziccsal, vagy a 19 éves celjei jobbátlövővel, Mai Marguccsal (a veszprémi Gasper Marguc öccsével).
The post Könyörgőre fogta egy kéziválogatott, de az EHF kegyetlenül nemet mondott first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





