Magyarország szinte rajt-cél győzelmet aratott, már a második perctől előnyben volt. Főleg az elmúlt Euroliga-szezon legjobbjává választott Juhász Dorka remekelt, de a csapatvédekezés is kimondottan jól működött. A mérkőzést követően Völgyi Péter szövetségi kapitány is arról beszélt, hogy erről sokat beszélt játékosaival.
Nagyszünetben tíz ponttal vezettek a mieink, magabiztosan dobálták a kosarakat, de a hajrá mégis izgalmas lett. A magyar válogatott 66-54-re vezetett három perccel a vége előtt, mégis feljött Nigéria 68-65-re. Így már körömrágósra sikerült a befejezés, főleg azért, mert az egész meccsen folyamatosan elszórt labdák megszaporodtak (huszonöttel zártuk a mérkőzést).
Szerencsére a potenciálisan egyenlítést érő tripla lejött a gyűrűről, a maradék időben pedig kénytelen volt sokat faultolni az afrikai ellenfelünk, de egyenlíteni már nem tudott. A győzelem minden bizonnyal továbbjutást is ér, az utolsó fordulóban Dél-Koreával játszik a magyar csapat. Az első fordulóban 99-53-ra kikaptunk a franciáktól, valószínűleg a koreaiak elleni meccs tétje a második, harmadik hely.




7 fotó
Az első helyezett közvetlenül a negyeddöntőbe jut, míg a második és harmadik gárda a nyolc közé kerülésért keresztbe játszik az A csoport harmadikjával, illetve másodikjával.
Világbajnokság, B csoport, 2. forduló
Magyarország-Nigéria 71-67 (21-13, 15-13, 16-16, 19-25)
Pontszerzők: Juhász 19, Takács-Kiss 17, Lelik 14, Török 5, Aho 4, Turner 4, Studer 4, Kányási 2, Josepovits 2, illetve Okonkwo 17, Balogun 13, Kalu 11, Macaulay 11, Musa 10, Kunaiyi 3, Amukamara 2
The post Körömrágós hajrá után megvan a női kosárválogatott első győzelme a vébén first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





