A Szeged kézilabdacsapata nyolcadik alkalommal nyerte meg a Magyar Kupát, miután vasárnap 31-30-ra legyőzte a Veszprémet.
Remekül kezdett a Szeged, szinte átaludta az első tíz percet a Veszprém, így aztán gyorsan 8-2-es hátrányba is került. Palasics Kristóf beállásával viszont megérkezett a kapusteljesítmény is, egy 4-0-s szériával pedig újra izgalmassá vált az összecsapás. Még úgy is, hogy Ligetvári Patrik egy arcra ütésért piros lapot kapott a 13. percben. Nyolc perces gólcsend után azonban újra elkapta a fonalat a Szeged, így szünetben 15-12-re vezetett.
Az első félidőben is jól védő Tobias Thulin térfélcserét követően is szállította a bravúrokat, de Palasics is jól védett, ezért szoros maradt a találkozó. Apránként zárkóztak a veszprémiek, a hajrára pedig be is érték ellenfelüket 25-25-nél. A vezetés már nem jött össze, sőt Gleb Kalaras is végleges kiállítást kapott a szegediek közül. Az utolsó percre is maradt izgalom, 30-29-nél Gasper Marguc ziccerét Thulin védte, a túloldalon Sebastian Frimmel belőtte a mindent eldöntő gólt. A végeredményt időntúli büntetőből Bjarki Már Elísson állította be, de így is kikapott a Veszprém.




10 fotó
A két csapat kétszázadik alkalommal játszott egymással tétmeccset, az örökmérleg 137 veszprémi siker mellett hét döntetlen és 56 szegedi győzelem. A legtöbb gólt, tizenegyet Bjarki Már Elísson szerezte, Thulin 12, Palasics tíz védéssel zárt. A bronzmeccset a Tatabánya nyerte 31-29-re a Gyöngyös ellen.
Végeredmény – Magyar Kupa, döntő
OTP Bank-Pick Szeged – One Veszprém HC 31-30 (15-12)
Gólszerzők: Sostaric 9, Röd 6, Bánhidi 5, Kukic 4, Smárason, Bodó, Frimmel 2-2, Garciandía 1, illetve Elísson 11, Koszorotov 6, Fabregas, Casado, Marguc 3-3, Remili 2, Sandell, Cindric 1-1
lövések/gólok: 42/31, illetve 46/30
gólok hétméteresből: 4/3, illetve 6/5
kiállítások: 10, illetve 8 perc
a 3. helyért: MOL Tatabánya KC – HE-DO B.Braun Gyöngyös 31-29 (15-17)
The post Körömrágós izgalmak után nyert a Szeged kézilabdacsapata Magyar Kupát first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport