Milák a sprintszám második középdöntőjében ugrott medencébe, a tizedik idővel (21.87) várta a rajtot. A kétszeres olimpiai bajnok (200 és 100 m pillangó) a 7-es pályán jó ütemben indult és fantasztikusan delfinezett ki,
ami után végül egyéni csúcsát (21.76) jelentősen túlszárnyalva, 21.58 másodperccel csapott célba, s összesítésben ötödikként került a vasárnapi fináléba.
Kertész Boróka: Próbálom nem tragédiának felfogni
Női 200 méter pillangón az egy hónappal ezelőtti müncheni junior Európa-bajnokságon bronzérmes Kertész Boróka volt érdekelt: a magyar csapat legfiatalabb tagja, aki augusztus elején ünnepelte 16. születésnapját egyéni legjobbját (2:10.36) túlszárnyalva 2:09.96-os idővel zárt, de a nyolcas döntőből egyetlen(!) századdal kicsúszott.
„Ez ilyenkor mindig nagyon nehéz. Próbálom nem tragédiának felfogni, hiszen egyéni csúcsot úsztam, de nagyon nagy szám lett volna döntőzni” – fogalmazott Verrasztó Zoltán tanítványa, aki első számú tartalék, azaz neki is úgy kell készülnie a vasárnap esti programban, mintha indulna.
Ez lesz a legnehezebb az egészben, hogy ott állok majd ajtóban, a futamom pedig elmegy.
Kós a harmadik Eb-aranyban bízik
Ezt követően Kós Hubert lépett rajtkőre a 200 méter vegyes középdöntőjében. Ez ebben a számban sorozatban a harmadik Európa-bajnoki címére hajtó klasszis – aki másfél órával korábban hatodik lett a 200 méter pillangó fináléjában – 1:56.73-as idővel másodikként került a fináléba.
„Ez volt a tizennegyedik úszásom, szerencsére van még egy. A kétszáz pillangón tudtam, hogy neki kell mennem, örülök, hogy Márton Ricsit ki tudtam húzni kicsit, hiszen mielőtt kimenetem Amerikába, láttam, hogy milyen munkát végez itthon éveken keresztül. Boldog vagyok az ezüstérme miatt” – mondta a vegyes zónában a 200 méter hát olimpiai bajnoka, aki a francia fővárosban fő száma mellett a 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként is aranyérmet nyert.
A 200 méter vegyessel kapcsolatban a 23 éves klasszis kifejtette, egy szép cél lenne az utolsó napra a harmadik Eb-aranyát megszerezni ebben a számban és akár megdönteni Cseh László országos rekordját (1:55.18). Hozzátette, könnyen lehet, hogy világversenyen hosszú ideig ez lesz az utolsó úszása 200 méter vegyesen, hiszen a jövő évi világbajnokságon és a 2028-as Los Angeles-i olimpián már nem tudja majd vállalni, mivel ütközik fő számával, a 200 méter háttal.
Kós ezúttal is megjegyezte, hogy ha Milák Kristóf a jövőben is vállalná a váltókban való szereplést, akkor nem nézne más számokat a 200 és a 100 hát mellett.
The post Kós Hubert elismerte, az olimpiai és vb-programja Milák Kristófon múlik first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





