Az Esbjerg női kézilabdacsapata azonnal lecsapott a lehetőségre és a becsődölt Vipers Kristiansandtól három játékost is igazolt.
Mia Emmenegger 2028-ig, Nina Koppang 2027-ig kötelezte el magát a dán csapatban, vagyis hosszú távon számolnak velük a klubnál. Mivel a svájci jobbszélső 20, a svéd átlövő pedig 22 éves, ezzel az Esbjerg a jövőhöz is lefekteti az alapokat. Merel Freriks esetében más a helyzet, a 27 éves beálló csak a szezon végéig kapott szerződést.
Az Esbjerg az ETO-val egy csoportban szerepel a BL-ben, a győriek mögött öt ponttal lemaradva áll a második helyen. Az elmúlt három évben a Final Fourig meg sem állt, ezeken a legjobb eredménye egy harmadik hely.
A Vipersből Jamina Roberts is megtalálta új csapatát, ám az Ikast nem a Bajnokok Ligájában, hanem az Európa Ligában szerepel.
A Vipers súlyos anyagi problémái először tavaly tavasszal láttak napvilágot, végül pedig nem tudták előteremteni azt a 25 millió norvég koronát – mintegy 850 millió forintot –, amely a működéshez feltétel lett volna. A csődeljárás következménye, hogy minden játékos szabadon igazolhatóvá vált, ezt használják ki a leggyorsabban reagáló klubok. A norvég együttes 2021 és 2023 között sorozatban háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját, a döntőkben egyszer a Győrt, egyszer a Ferencvárost győzte le.
The post Lecsapott a becsődölt Vipers játékosaira az ETO BL-riválisa first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport