„Lehet abból építkezni, hogy a mélyebb szituációkból is fel tudunk állni” – a női kézisek szülinaposa birkózós meccset vár a románok ellen

Albek Anna szerint építkezhet a Svájc elleni csoportkörös fordításból az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott, amelynek első ellenfele Románia lesz szerdán 18 órától Rotterdamban a holland-német közös rendezésű világbajnokság középdöntőjében.

A 24. születésnapját kedden ünneplő Albek a vb-újonc svájciak ellen 32-25-re megnyert hétfői csoportkörös rangadó után a vegyes zónában úgy fogalmazott: döcögősen ment a játék az első félidőben, amelyben kétszer is volt négygólos hátrányban a magyar együttes.

Magunknak nehezítettük meg az első félidőt, mert sok olyan hibát követtünk el, amilyeneket nem engedhetnénk meg magunknak.

Amikor szerepet kaptam, próbáltam hozzátenni a játékhoz és támadásban, védekezésben egyaránt a csapat hasznára lenni” – mondta a három gólt szerző jobbátlövő, majd hozzátette: a második félidőben, amikor a saját ritmusukban kezdtek el kézilabdázni, már sokkal könnyebben ment minden, jöttek a védések is, ezért tudtak végül nagyobb előnyt kialakítani.

Lehet abból építkezni, hogy a mélyebb szituációkból is fel tudunk állni. Ez a meccs is megmutatta, hogy akár hátrányból is képesek vagyunk olyan öt-tíz perces szakaszt produkálni, amivel aztán átvesszük a vezetést és fölényes előnyre teszünk szert.

Ez szerintem nagy pozitívum volt. Viszont nem engedhetjük meg magunknak jobb csapatok ellen, hogy ilyen mélyen kezdjük a mérkőzést” – emelte ki Albek az MTI kérdésére.

Az első középdöntős ellenfél, Románia Albek meglátása szerint más kézilabdát játszik, mint Svájc. „Ők inkább jobban birkóznak talán”.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány elismerte, nagyon jó csapat a román, amely a tavalyihoz képest nagyon sok mindenben változott. A két válogatott a tavalyi Európa-bajnokságon is a középdöntőben találkozott, akkor 37-29-re győzött a magyar csapat.

„Akkor inkább a lövőerő dominált náluk, most egy kicsit más játékot játszanak így, hogy az új kolléga ott van” – mondta, hozzátéve, hogy ugyanúgy nehéz mérkőzésre számít, mint a svájciak elleni csoportrangadó.

A román válogatottat, amely a nemzetközi szövetség honlapja alapján egyedüliként valamennyi világbajnokságon ott volt, így ez már a 27. vb-szereplése, Ovidiu Mihai Mihaila irányítja.

A magyarok Svájc előtt Szenegált és Iránt is legyőzték ‘s-Hertogenboschban a csoportkörben, így a maximális négy ponttal érkeznek a rotterdami középdöntőbe. Itt a románok után pénteken ugyancsak 18 órától a japán, majd vasárnap 20.30-tól az Eb-ezüst-, olimpiai és világbajnoki bronzérmes dán csapat ellen lép pályára. A középdöntő első két helyezettje jut a legjobb nyolc közé.

A magyar csapat középdöntős menetrendje:

december 3., szerda, 18.00, Rotterdam:
Magyarország – Románia

december 5., péntek, 18.00, Rotterdam:
Magyarország – Japán

december 7., vasárnap, 20.30, Rotterdam:
Magyarország – Dánia

Az I. csoport állása:
1. Dánia 4 pont (75-50), 2. Magyarország 4 (58-42), 3. Románia 2 (62-66), 4. Svájc 2 (50-56), 5. Szenegál 0 (41-51), 6. Japán 0 (46-67)

II. csoport:
1. Németország 4 pont (63-45), 2. Spanyolország 2 (56-53), 3. Montenegró 2 (58-58), 4. Feröer-szigetek 2 (54-57), 5. Szerbia 2 (47-57), 6. Izland 0

IV. csoport:
1. Norvégia 4 pont (65-38), 2. Brazília (59-49), 3. Svédország 2 (58-54), 4. Angola 2 (53-54), 5. Csehország 0 (45-59), 6. Koreai Köztársaság 0 (42-68)

The post „Lehet abból építkezni, hogy a mélyebb szituációkból is fel tudunk állni” – a női kézisek szülinaposa birkózós meccset vár a románok ellen first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest