Lezárult a nagy kapusmizéria, Kielbe igazolt az Európa-bajnok kézis

Thumbnail for 5972655

Wolff felbontotta lengyelországi szerződését, amely eredetileg 2028-ig szólt, helyette Kielben írt alá négy évre. A kapus számára nem ismeretlen a klub, hiszen 2016 és 2019 között már szerepelt ott, és két Német Kupát, illetve egy EHF-kupát is nyert.

Nagyon örülök, hogy visszatértem Kielbe. Ismerem a várost, a klubot, a csapat nagy részét és a fantasztikus szurkolókat. Ez megkönnyíti számomra az új kezdetet

mondta a válogatott kapus.

„Mindenki, aki hihetetlenül keményen dolgozott azért, hogy lehetővé tegye számomra ezt a visszatérést, azt éreztette velem, hogy helyesen cselekszem. Mindenekelőtt Szilágyi Viktor ügyvezető igazgató és Filip Jicha edző, akikkel röviden beszélgettem a múltról, de sokkal részletesebben a jövőbeli tervekről. Ez meggyőzött arról, hogy közös küldetésünknek most újra kell kezdődnie.”

Miután Niklas Landin tavaly távozott, a Kielben a cseh Tomas Mrkva és a francia Samir Bellahcene védett az előző szezonban, de kettejük kapusteljesítménye csak a felső középmezőnyhöz volt elég a rangsorban.

A két játékost egyaránt 2025-ig köti szerződés a klubhoz, az még nem dőlt el, hogy kettejük közül valamelyikük távozik-e a nyáron.

The post Lezárult a nagy kapusmizéria, Kielbe igazolt az Európa-bajnok kézis first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest