„Majdnem elvesztettem a golyómat” – óriási mázlija volt az orosz teniszsztárnak

Thumbnail for 6162937

A világranglista hetedik helyén álló orosz teniszező, Andrej Rubljov először mesélt arról a műtétről, amelyet a US Open után végeztek el rajta.

Tökéletesen érzem magam, szerencsére minden rendben lezajlott. Nem tudom, hogyan kell ezt okosan megfogalmazni, de arról volt szó, hogy majdnem elvesztettem a golyómat

– mondta Rubljov, immár egy mosoly kíséretében.

A 27. születésnapját a napokban ünneplő teniszező egy fura fájdalmat érzett a heréjében, és úgy gondolta, az a legjobb megoldás, ha bemegy a kórházba.

„Megvizsgáltak, majd úgy ítélték meg, hogy sürgősen műtétre van szükség, és négy órával azután, hogy először fájdalmat éreztem, már a műtőasztalon feküdtem. Hihetetlenül szerencsés voltam, mert azt mondták, ha négy-öt órán át nem jut vér az érintett területre, akkor el kellett volna távolítani a herémet”.

Rubljov hozzátette, az altatás előtt közvetlenül még aláírattak vele egy nyilatkozatot arról, hogy beleegyezik abba, hogy eltávolítsák a heréjét, ha a helyzet úgy hozza.

Az orosz játékos felépülése óta három tornán szerepelt, Pekingben és Stockholmban a negyeddöntőben, Sanghajban a 64 között búcsúzott.

The post „Majdnem elvesztettem a golyómat” – óriási mázlija volt az orosz teniszsztárnak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest