Marco Rossi: Sok konfliktus volt a játékosok, sőt, még a kispadok között is

A magyar csapat a Magyarország - Kazahsztán barátságos labdarúgó-mérkőzés után a debreceni Nagyerdei Stadionban 2026. június 9-én. A válogatott 3-1-re nyert.

„Nem voltunk elégedettek az első félidőben nyújtott produkcióval. Olyan gólt kaptunk rögzített helyzetből, amit megakadályozhattunk volna. Ugyan nekünk is volt lehetőségünk, de nem használtuk ki. A másodikban harcosabb mentalitással mentünk ki a pályára, ennek köszönhetően uraltuk a meccset és fordítottunk” – kezdte értékelését az olasz szakember.

Sok konfliktus volt a játékosok, sőt, még a kispadok között is. A kazahok győzni akartak, de túl vehemensen játszottak, ezért kerültek emberhátrányba.

Mi viszont a meccs bizonyos periódusaiban rosszul olvastuk a játékot, például tíz ember ellen tarthattuk volna többet a labdát, hogy még jobban kifárasszuk a kazahokat” – tette hozzá.

Látni, miben kell fejlődni

Rossi az MTI érdeklődésére beszélt Szoboszlairól is, ugyanis korábbi terveivel ellentétben végül nem cserélte le a csapatkapitányt. Mint elárulta, az volt megbeszélve, hogy pihenteti a meccs végén, de sokáig 1-1 volt az állás, ezért a Liverpool futballistája szeretett volna végig a pályán lenni, hogy segítse a társait.

A 61 éves szakember úgy vélte, a végén már látszott rajta a fáradtság a hosszú szezon végén, emiatt nem tudott olyan minőséget hozni, mint szokott, de nagy szívvel játszott, ami a többiekre is hatással volt.

„Ez a négy meccs megmutatta, miben kell fejlődni, mely posztokon kisebb a merítési lehetőség. Összességében jó munkát végeztünk, semmiben nem voltunk gyengébbek az ellenfeleinknél, de ennél bonyolultabb lesz a helyzet ősszel, amikor hozzánk hasonló riválisokkal játszunk majd, talán kicsit jobbakkal is. Ott százszázalékosan végig koncentrálnunk kell. Mivel nem tartozunk a tíz legjobb válogatott közé, nekünk nem szabad könnyedén állni egy Kazahsztán elleni meccshez sem” – tekintett előre a szakvezető, aki szerint a nemzeti együttesnek többnyire jó játékosai vannak, akad néhány nagyon jó és egy világklasszis.

Szűcs és Kovács is fejlődőképes

Rossi két fiatalról hosszabban is beszélt újságírói kérdésre. A két gólpasszt adó Szűcs Tamásnak szerinte nagyon jó tulajdonságai vannak, intelligens és iszonyatosan gyors.

Úgy vélte, ha a debreceni középpályás fejlődik azokban a szegmensekben, melyeket négyszemközt kifejtett neki, akkor nagyon jó játékos lesz belőle. Kovács Bendegúz kapcsán a remek bal lábát, a labdakezelését és a kemény munkavégzését emelte ki. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, fontos lesz számára, hogy rendszeresen futballozzon a holland Alkmaarban, de a posztján nagy a verseny a válogatottban is, mert a kezdőnek számító Varga Barnabás mellett Bárány Donátra is számít.

A magyar válogatott szeptembertől már a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban játszik tétmérkőzéseket, elsőként 25-én Ukrajnát fogadja a Puskás Arénában.

(MTI)

Kapcsolódó
Súlyos baleset történt a magyar-kazah focimeccsen

Szerencsére senkinek sem esett baja, de ez csak a szerencsén múlt.

The post Marco Rossi: Sok konfliktus volt a játékosok, sőt, még a kispadok között is first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest