Marozsán Fábián nagy skalpot szerzett Rómában

????‍????

Marozsán Fábián nagy csatában bejutott a harmadik fordulóba a római salakpályás tenisztorna férfi versenyében.

A világranglistán 61. magyar játékos csütörtökön 6:3, 7:6-ra verte a brazil Joao Fonsecát (65.), és a 64 között Andrej Rubljovval került szembe, aki 16. kiemeltként erőnyerő volt az első fordulóban.

Korábban háromszor találkoztak, tavaly az orosz nyert az umagi salakon, januárban a magyar éljátékos visszavágott Hongkongban, aztán Rotterdamban – szintén kemény pályán – ismét a 27 éves ellenfél volt jobb.

A negyedik csatát a moszkvai teniszező kezdte agresszívebben, és rögtön elvette Marozsán adogatását.

A Hajdúszoboszló SE sportolója – aki 2023-ban a selejtezőből indulva legyőzte a korábbi és későbbi világelső Carlos Alcarazt a Foro Italicóban – nem találta az ellenszert, a korábban ATP-ötödik Rubljov alig hibázott, mindenhonnan szórta a nyerőket, és óriási tempót diktált.

A magyar ekkor támadóbb felfogásra váltott, és egy vonalra ütött tenyeressel visszabrékelt (3:3), majd sima adogatógémek következtek 6:5-ig.

Ekkor a rivális elkezdett rontani, a magyar viszont stabilan tartotta a labdát a pályán, és 45 perc elteltével szettelőnyben volt. A folytatásban a 25 éves Marozsán elbukta a szerváját, de rögtön visszavette azt, és fogadóként két labdát elszalasztott a 3:1-ért. Egy hat és fél perces gém következett 2:3-nál, Marozsán ezúttal négy bréklabdát puskázott el, a rivális innentől már nem bizonytalankodott, és 1 óra 37 perc után kiegyenlített.

Egy látványos Marozsán-nyerő a második játszmában:

Stand and deliver

Fabian Marozsan is painting lines out on SuperTennis Arena! @InteBNLdItalia | #IBI25 pic.twitter.com/dnfpzvkopr

— ATP Tour (@atptour) May 10, 2025

Az utolsó felvonásban a magyar játékos azonnal elvesztette az adogatását, és már-már elúszni látszott a meccs, de összeszedte magát, és 0:1-ről 4:1-re fordított. Mindketten egyre fáradtabbak és idegesebbek voltak, de a fontos pontokat rendre a keményen küzdő magyar hozta, aminek újabb brék lett a jutalma, majd 5:2-nél az orosz két meccslabdát hárított adogatóként.

A mérkőzés lezárása sem volt egyszerű, de két bréklabda leküzdését követően a magyar teniszező végül kiharcolta a győzelmet, a fordulatos találkozó 2 óra 21 percig tartott.

A harmadik fordulóban a hazai közönség előtt szereplő Matteo Gigante (164.) vagy a 20. kiemelt cseh Jakub Mensik (21.) vár Marozsánra.

All Grit ????

Fabian Marozsan holds firm to oust Rublev and now awaits the winner of Mensik/Gigante in the third round.@InteBNLdItalia | #IBI25 pic.twitter.com/6tb0PBieMU

— ATP Tour (@atptour) May 10, 2025

Eredmény, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

Marozsán Fábián – Andrej Rubljov (orosz, 16.) 7:5, 4:6, 6:3

The post Marozsán Fábián nagy skalpot szerzett Rómában first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest