Meghalt a kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes, Világkupa-győztes Monostori Attila. A 114-szeres magyar válogatott vízilabdázó haláláról a Magyar Vízilabda Szövetség számolt be.
„Manó – merthogy a kilencvenes években őt becézték így – pályafutásának legszebb évei a kilencvenes évek derekára estek. Azok után, hogy 1992-ben bajnok lett a Tungsram csapatával, a korábban a juniorválogatottal két Eb-n és egy vb-n is érmes kiválóság bekerült a felnőttválogatottba, és három éven át Németh Zsolttal a mezőny egyik legmasszívabb állóbekk-párosát alkották.
Attila igazi vasgyúró volt, klasszikus kolosszus, aki mellett a centerek nem sok levegőhöz jutottak, elöl pedig, ha úgy adódott, komoly bombákat volt képes megereszteni.
Kvalitásainak hála 1993 és 1996 között kirobbanthatatlan volt a válogatottból, így lett Európa-bajnoki ezüstérmes 1993-ban és 1995-ben, utóbbi évben Világkupa-győztes is, és persze egyike azoknak, akik oly csalódottan tértek vissza az atlantai olimpiáról, ahol végül negyedikként zártunk” – olvasható a szövetség oldalán megjelent megemlékezésben, amiből kiderül, hogy szombaton éjjel, tragikus hirtelenséggel hunyt el a korábbi sportoló.
Monostori nyert bajnoki címet Magyarországon, Olaszországban és Romániában is. 2015-ben vonult vissza, de a medencétől nem távolodott el, még ötven fölött is játszott a Budapest bajnokságban, valamint az OSC utánpótlásában edzősködött. Január végén töltötte be az 54. életévét.
The post Meghalt Monostori Attila, 114-szeres válogatott és Eb-ezüstérmes vízilabdázó first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport