A hírt a Magyar Atlétikai Szövetség honlapján korábbi edzője, Spák József osztotta meg, aki megható sorokkal búcsúzott egykori tanítványától.
„Nagyon hamar kiderült, hogy nemcsak kiváló adottságai vannak, hanem rendkívüli tehetsége is. Gyorsan világossá vált, hogy a távolugrás és a gátfutás lesz az a két szám, ahol igazán nagy eredményeket érhet el. Mindössze 12 éves volt, amikor első országos bajnoki címét megszerezte: megnyerte a III. korcsoportos lány távolugrást, és 60 méteren is dobogóra állhatott Sorok Klaudia és Földvári Evelin mögött. Ugyanebben az évben az akkor 150 centiméter magas kislány 553-at ugrott távolban, 8.08-at futott 60 méteren, egy terematlétikai versenyen beugróként ollózott 146 centit magasban – és mivel a mezei futáson is kötelező volt részt venni, hát természetesen azt is megnyerte” – írta róla.
Grétáról első egyetemi éve alatt derült ki, hogy beteg. Hat és fél éven át küzdött, körülbelül 120 kemoterápiás kezelést kapott, átesett több műtéten, mégis megszerezte a diplomát jeles minősítéssel és dékáni dicsérettel.
Szeretném megosztani főként a fiatalokkal Gréti egyik utolsó, fontos mondatát, amelyet az édesanyjának mondott egy közös utazásuk alkalmával: »Látod, anya, az élet nem kegyes, nem könnyű… de látod, milyen szép!?”
– olvasható a megemlékezésben.
The post Meghalt Soltész Gréta, korábbi korosztályos válogatott atléta first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





