Megszólalt Kubatov Gábor: kiderült, mivel érvel az FTC Fradiváros-ügyben

Péntek este Facebookon közzétett videóüzenetben reagált Kubatov Gábor arra a hírre, hogy a Belügyminisztérium elutasította a Ferencváros elszámolását az eredetileg a Fradiváros-beruházás megvalósítására folyósított, 25 milliárd forintnyi állami támogatás ügyében, valamint több bűncselekmény gyanúját megfogalmazva feljelentést is tett a NAV-nál.

A klubelnök többek között beszélt arról, hogy a Népligetbe tervezett multisport komplexum elháríthatatlan külső okok miatt nem valósult meg, de egyértelművé tette azt is, hogy a projekt teljes költségvetése 155 milliárd forint lett volna. Ismét hangsúlyozta, hogy a felhasznált 25 milliárd forint teljes egészében “a klubban van”, valamint azzal is érvelt, hogy a kapott támogatást pontosan úgy és arra használták fel, ahogyan azt a kormányhatározatok megszabták számukra. Állítása szerint a leadott elszámolás elutasításáról és a minisztérium visszafizetésről rendelkező határozatáról a sajtóból értesültek, a feljelentést pedig “koncepciós eljárásként” értékelte. Bejelentette azt is, hogy a klub utóellenőrzést kezdeményez az ügyben, az erről szóló kérelmeket pedig – a Belügyminisztérium által az egyesületnek kiküldött értesítésekkel együtt – nyilvánosságra is hozták a klub honlapján.

Cikkünkben azt mutatjuk meg, hogy a négy, frissen nyilvánosságra került dokumentum alapján

  • milyen új információk láttak napvilágot;
  • mivel védekezik a Ferencváros;
  • és mi az, amit még mindig nem látunk pontosan az ügyben.

The post Megszólalt Kubatov Gábor: kiderült, mivel érvel az FTC Fradiváros-ügyben first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest