Milák és a másik két olimpiai bajnok úszónk is visszatér Párizsba

A hazai szövetség szerdai beszámolója szerint mindhárom aktív olimpiai bajnok visszatér legnagyobb sikerei helyszínére, azaz Kós Hubert, Milák Kristóf és Rasovszky Kristóf is tagja a csapatnak, akárcsak a negyedik ötkarikás érmes, Betlehem Dávid.

A medencés csapatnál Sós Csaba szövetségi kapitány a tavalyi világranglista nyolcadik európai idejét tűzte ki szintidőként, ezt nyolcan teljesítették: Kós Hubert, Milák Kristóf, Sárkány Zalán, Németh Nándor, Márton Richárd, illetve Pádár Nikolett, Jackl Vivien és Ugrai Panna.

Mivel nyíltvízen csapatba kerültek, ezért Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid is rajthoz állhat az általuk választott medencés távokon.

A legeredményesebb juniorok is lehetőséget kapnak

A kapitány saját döntése alapján – melyet az edzőbizottság is jóváhagyott – további versenyzőknek is felajánlotta az indulás lehetőségét. Csapatba került Ábrahám Minna, aki sérülés miatt nem tudott megfelelő formába lendülni tavaszra, amikor a szinteket lehetett teljesíteni. A kapitány úgy látja:

Minna évek óta bizonyít, a sérülése miatt olyan hátrány érte, amit sokáig nem tudott ledolgozni, azonban az edzőitől kapott visszajelzés alapján mostanra ismét olyan formában van, hogy bízhatunk az eredményes szereplésben, és hát a váltókban is kulcsszereplő szokott lenni.

Sós Csaba az elmúlt két idény korosztályos Európa-bajnokságai alapján – a jövő évi, budapesti vb előtti tapasztalatszerzés jegyében – lehetőséget kíván biztosítani a legjobb eredményt elért junioroknak.

Így a tavaly aranyérmes Rácz Zsombor, az elmúlt évben és idén győztes Antal Dávid, illetve a most júliusban kiemelkedően szereplő Kokas Fanni, Pápai Olivér és Kertész Boróka kapott meghívást Párizsba. Antal és edzője jelezte, annyi minden hátráltatta az ifjú pillangózó felkészülését, hogy neki most a regeneráció többet jelent, mivel célba akarja venni az olimpiai szereplést.

Kóst öccse helyettesíti reggel a váltóban

Párizsban mindkét 4×100-as gyorsváltóra és a 4×200-as női gyorsváltóra neveztek a magyarok – a férfiaknál Szabó Szebasztián és Jászó Ádám, a nőknél Senánszky Petra és Késely Ajna került így csapatba, illetve Kós Hubert sűrűbb programja miatt a férfiváltóban reggel öccse, Olivér úszik majd.

A kapitányi előterjesztésen túl Wladár Sándor elnök saját hatáskörben tett kiegészítő javaslatokat a MÚSZ elnökségének:

bár nem teljesítette az igen erős szintet, az idei európai rangsorban 200 háton a negyedik helyen áll Szabó-Feltóthy Eszter, azaz mindenképp döntőesélyesnek tűnik, így ő is a csapat tagja lehet.

Emellett azt is indítványozta az elnök, hogy a szintet nem teljesítő egyéni Eb-címvédők is indulhassanak egyéniben – ez két, elvben csak váltóra nevezett versenyzőt érint; Senánszky Petra ki is használja a lehetőséget 50 gyorson, ugyanakkor Késely Ajna továbbra is csak a váltóban kíván úszni.

A megszokott nevek a nyíltvízi úszóknál

A nyíltvízi úszóknál az elmúlt évek világversenyein szerepelt törzsgárda tagjai úsznak, azaz a Párizsban olimpiai bajnok, illetve bronzérmes Rasovszky és Betlehem, míg a nőknél az olimpián ötödik Fábián Bettina, illetve a tavalyi Eb-n berobbant Mihályvári-Farkas Viktória – plusz a férfiaknál szintén kiharcolta az indulás jogát az elmúlt évek legtehetségesebb korosztályos versenyzője, a tavalyi Eb-n már bemutatkozó Kovács-Seres Hunor.

A jelenlegi tervek szerint mind az öten indulnak az egyéni távokon (10 km, 5 km, 3 km kieséses), és közülük kerül ki az elmúlt két Eb-n egyaránt aranyérmes váltó is.

Mint Gellért Gábor szövetségi kapitány hozzáfűzte, a nőknél harmadik indulóként a válogatási elvek alapján két fiatal jöhetett volna szóba, Nagy Napsugár vagy Bartalos Anna, ők azonban ezen a héten Sukorón szerepelnek a korosztályos Európa-bajnokságon, aztán a junior vb-re készülnek, ahol sokkal komolyabb sikereket érhetnek el, mint az erős európai felnőttmezőnyben.

Most az volt az alapelv, hogy olyanok induljanak, akik döntőesélyesek, ennek szellemében tűztem ki a szinteket is

– jelentette ki Sós Csaba.

„Az ifi Eb-ről általában az egy évvel korábban jól teljesítőket szoktuk beválogatni, de én már az idei előtt előre jeleztem, ki az a három, akikben látatlanul is bízom, és történetesen Kokas, Kertész és Pápai is érmes lett Münchenben, azaz nem is kérdés, hogy meg kell kapniuk a lehetőséget. Nyilván most egy relatíve kisebb csapattal megyünk a szokásosnál, jövőre, a budapesti világbajnokságon viszont minden távon elindulhat mindenki, aki teljesíti a World Aquatics által kitűzött szintet. Váltókban is odaállunk az összes lehetséges távon, hiszen az olimpiai kvóta lesz a tét.”

A párizsi Európa-bajnokságon a nyíltvízi viadalra augusztus 4. és 8., míg a medencés úszásra 10. és 15. között kerül sor.

A magyar úszócsapat a párizsi Európa-bajnokságon:

medencés csapat:
férfiak: Betlehem Dávid, Kós Hubert, Milák Kristóf, Márton Richárd, Németh Nándor, Pápai Olivér, Rasovszky Kristóf, Rácz Zsombor, Sárkány Zalán

nők: Ábrahám Minna, Jackl Vivien, Kertész Boróka, Kokas Fanni, Pádár Nikolett, Senánszky Petra, Szabó-Feltóthy Eszter, Ugrai Panna

csak váltóban indulnak: Jászó Ádám, Késely Ajna, Kós Olivér, Szabó Szebasztián

nyíltvízi csapat:
férfiak: Betlehem Dávid, Kovács-Seres Hunor, Rasovszky Kristóf

nők: Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória

The post Milák és a másik két olimpiai bajnok úszónk is visszatér Párizsba first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest