Mocsai megfogadta, amit a kézis aranycsapat kapitánya kért tőle a halálos ágyán

Mocsai Lajos volt szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott 1998 és 2004 között olyat csinált, amit a világon kevesen.

A magyar szövetség (MKSZ) csütörtökön díszebéden köszöntötte az 1965-ben világbajnok, valamint a 2000-ben olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok női válogatott tagjait. Mindhárom eredmény a szakág legjobb hazai teljesítménye a mai napig is.

„Sok és jó minőségű munka nélkül nem lehet elverni a világot. Jönnek itt a különböző iskolák, de mi magyarok annak idején férfi és női vonalon is megvalósítottuk a világ élvonalának stratégiáját, fizikai felkészítését és pszichológiai felkészülését. Közösen, veletek! Erre nagyon büszke vagyok” – mondta köszöntőjében Mocsai.

Hozzátette: mindig tudni kell innovatívan előre tervezni, gondolkozni, és meg kell találni azokat az embereket, akik az előírt munkát elvégzik.

Ne felejtsétek, hogy még mindig ti vagytok a zsinórmérték, akik eredményt értek el a magyar kézilabdában. Csinálják utánatok a következő generációk! Csinálják utánunk, akik most fiatalként beszállnak a ringbe!

– mondta volt játékosainak. A 2000-ben elért sikerek kapcsán felidézte: az előző évben a világbajnokságon „félelmetesen jó játékkal” magabiztosan és fölényesen megnyerték minden mérkőzésüket a Norvégia elleni negyeddöntő kivételével, ezért csak az ötödik helyen végeztek.

Mint mondta, már ott érződött a csapat ereje, a sydney-i ötkarikás játékok előtt mégsem tartották alkalmasnak a csapatot a legjobb négy közé jutásra.

„Úgy készültünk az olimpiára, hogy az lesz a mi versenyünk. A norvégok elleni elődöntő stratégiailag és taktikailag az egyik legerősebb női válogatott mérkőzés volt, a mai napig érdemes megnézni” – idézte fel Mocsai.

Hangsúlyozta: azóta is nehéz beszélni a Dániával szemben hatgólos előnyről elveszített döntőről, az elmúlt 25 évben nem is sokszor beszéltek róla, de lassan megemésztik a történteket.

„Csalódottak voltunk, mindannyian a könnyeinkkel küszködtünk a mérkőzés után, de az idő és minden találkozás megszépíti az emlékeket. Óriási öröm azt látni, hogy a kézilabda környékén családanyaként és neves személyiségként élitek az életeteket” – közölte a volt kapitány.

Mocsai emlékeztetett, hogy rendszerint a világ legjobb csapataival készültek a világversenyekre, és örömmel látja, hogy a női válogatottnál manapság hasonlóképpen gondolkodnak, hiszen annak idején is a dánokkal, a norvégokkal és a franciákkal való közös kapcsolat hozta meg az eredményességet.

Elárulta: az 1965-ben világbajnok válogatott sikerkapitánya, Török Bódog a halálos ágyán azt kérte tőle: csapataival együtt dolgozzanak olyan mértékadóan, hogy világsikert érjenek el közösen.

„Ez egy nagyon mély üzenet volt a részéről, és azt gondolom, hogy mi – bár ezt veletek még soha nem beszéltem meg – meg is fogadtuk és teljesítettük” – szólt ismét volt játékosaihoz.

Ignácz Ilona, a hatvan évvel ezelőtt világbajnokságot nyert csapat tagja úgy fogalmazott, az a vb valamennyiük számára sorsdöntő volt. „Ahogyan a további életünk alakult a világbajnokság után, akár a magánéletünkben, akár a munkánkban, a pályaválasztásunkban, az mind ott kezdődött, amikor aranyérmesek lettünk. Mindenben nagyon meghatározó pillanat volt”.

Mint felidézte: nem esélyesként utaztak Nyugat-Németországba, szó sem volt róla, hogy világbajnokok lesznek. A végső siker titka szerinte az edző és a játékosok közötti kohézió volt. „Olyan kapcsolat volt ez, ami azóta sem ismétlődött meg. Egy mindenkiért, mindenki egyért!” – vélekedett.

Kiss István, az MKSZ volt elnöke elmondta: a 2000-es olimpiai döntő után kaptak hideget-meleget, de „ahogy múlt az idő, úgy fényesedett ez az ezüstérem”.

Leszögezte: a játékosok érdemei múlhatatlanok, hiszen beírták magukat a magyar kézilabda történetébe olyan eredményekkel, amelyeket azóta sem szárnyalt túl senki. „Nagy öröm számomra, hogy hűek maradtatok a sportághoz edzőként, utánpótlásedzőként vagy szakértőként. Óriási dolog, hogy fontosnak érzitek az utánpótlás nevelését, és átadjátok a megszerzett hatalmas rutint és tudást”.

Az MKSZ az ünnepség végén bejelentette és bemutatta, hogy a hatvan évvel ezelőtt vb-győztes csapat tiszteletére a magyar női válogatott a november 26-án kezdődő világbajnokságon az 1965-ös felszerelést idéző mezben lép majd pályára.

„Most rajtunk a sor! Nagyon jó csapatunk van, ezt már bizonyítottuk a tavalyi Európa-bajnokságon. A lányok ugyanazt akarják, mint mindenki más: át akarják írni a történelmet. Tudom, hogy nem egyszerű, de mindent megteszünk, hogy a legjobb eredményt érjük el a következő vb-n, és bízunk benne, hogy valamikor egy helyett már két csillag lesz a mezeken” – mondta Golovin Vlagyimir, az Eb-bronzérmes válogatott szövetségi kapitánya.

The post Mocsai megfogadta, amit a kézis aranycsapat kapitánya kért tőle a halálos ágyán first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest