A Dunántúli Napló 1989-es cikkében azt nyilatkozta: „Én is szívesen játszottam a mezőnyben, csatárként kezdtem a focit. Aztán apám úgy vélte, a kapuban könnyebben érvényesülhetek, így beálltam a háló elé”. Tényleg így történt?

Azért ennek van egy részletesebb sztorija. Édesapám 1974-ben egy évig játszott az akkori PMSC-ben, ahol Garami József volt az edzője. Apukám rengeteget vitt magával, Mohácson játszott, utána Baján az NB II-ben. Egy jó másodosztályú védő volt, és én fociőrültként minden meccsen, ahol lehetett, ott voltam. Csatár akartam lenni, mert a gól és a gólöröm vonzott. Apám megnézett, és azt mondta: „Á, fiam, te a kapuban jobban érvényesülsz!”

Akkor ezek szerint megfogadta a tanácsot.

Egy faluban nőttem fel, Véménden, utána 14 évesen kerültem a pécsi sportgimnáziumba – akkori Komarov, ma Babits –, és a felvételin volt egy focirész is. Az akkori NB I-es csapat edzője, Garami Józsi bácsi nézte a felvételizőket. Egy félidőt játszottam mezőnyben, egy félidőt kapuban. A felvételi után odajött hozzám, hogy „na, kis Rott, eldöntötted, mi akarsz lenni? Kapus vagy mezőjátékos?” Hát, hogy válaszol erre az ember? Hebegtem, és mondtam, hogy nem tudom. „Ha kapus, akkor le vagy igazolva a PMSC-hez, és ígérem neked, hogy két hónapon belül serdülőválogatott vagy.”

Mit mondhattam? Hát akkor kapus vagyok!

Szerintem Józsi bácsi a háttérben apuval szövetkezett, és nem hagytak nekem választást. Szerettem védeni, de a szívem mélyén mindig csatár maradtam, és, ha lehetett, akkor edzésen is rengeteget játszottam mezőnyben. És, ahogy Józsi bácsi jósolta, Pécsről körülbelül két hónapon belül serdülőválogatott lettem.

Akkor, ha most újrakezdhetné, ideális lenne a mostani futball a cselezgetős, söprögető kapusokkal…

Ahogy mondja. Ezt én nagyon sokszor emlegetem. Mi abban a régi rendszerben söprögetővel játszottunk, de volt, hogy aki ott előtted ténykedett, csak zavart. Nem akarok senkit bántani, de sokszor bénább focista állt előttem, mint én, ám hozzám alig jutott el a labda, azon kívül, hogy kirúghattam. Kicsit fáj a szívem, mert ez a mostani rendszer nagyon feküdt volna nekem. Később, amikor kijöttem Németországba, itt már négy védővel játszottunk, és amikor egy ötödosztályú csapatnál voltam játékosedző, úgy feltoltam a védelmemet, hogy a kapumtól 30 méterre söprögettem. Az utolsó egy-két évben kiéltem magam.

Még követi a Fradit, de már a Honvédé a szíve

Milyen iskolát végzett, hogy most egy sportág legmagasabb szintjén lehet sportvezető?

Mindent abbahagytam a foci miatt, mert akkoriban levelező nem volt. Felkerültem a Honvédhoz katonának, és az nem volt összeegyeztethető a tanulással. Utána még egyszer felvettek a testnevelő tanárira, azt lehetett volna végezni levelezőn, de akkor Szombathelyre igazoltam, utána meg családot alapítottam, és már jöttünk ki 1999-ben Németországba. Ez a kaland, úgy gondoltuk, hogy csak pár éves lesz, de itt ragadtunk. Szóval visszatérve az iskolára, sajnos nem végeztem semmit, de azért úgy érzem, hogy mindig nyitott szemmel jártam, és nem a leghülyébb futballisták közül való voltam. Mindig magammal vittem valamit, amit láttam a kluboknál. Egy autodidakta sportvezető lettem.

Egy 1993-as interjúban Zombori Sándor azt írta, hogy az édesapja elárulta önről, mekkora fradista volt akkoriban. Ez tart még?

Nekem Zsiborás Gabi jelentett mindent, most is kiráz a hideg, ha csak kimondom a nevét. Viszont, amikor fölkerültem a Honvédba, nagyon nagy rivalizálás ment a Fradival, és egy kicsit átment a szívem honvédosnak. Még követem a Fradit, de valahol úgy érzem a szívem mélyén, hogy én már Honvéd-drukker vagyok. Március elején megyek haza egy családi eseményre, alig várom, hogy egy meccset élőben megnézhessek a stadionban.

Fradi-rajongókért volt bármi lehetősége a ’90-es években, hogy zöld-fehérek közelébe jusson?

Igen, volt. A Honvédból a katonaság után elmentem Veszprémbe, és, ugyan kiestünk, de jó évet zártam, hiszen egy kieső csapat kapusaként sok dolgom volt. A Honvéd vissza akart vinni, de rengeteg más ajánlatom volt, köztük a Fradi is. De akkor a Honvéd volt a bajnokcsapat, a non plus ultra, és mivel már ismertem a környezetet, azt választottam.

Pedig két Ulm-lehetőség is adódott

Így utólag visszagondolva mi hiányzott ahhoz, hogy még nagyobb karriert fusson be? Mert voltak időszakok, amikor háttérbe szorult olyan válogatott kapusok mögött, mint Végh Zoltán vagy Brockhauser István.

The post „Nagyon kevés látszik a beleölt magyar milliárdokból” – interjú Rott Ferenccel, aki tehetséges futballedzőből lett neves kézilabda-sportvezető first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport