A címvédő Győr nagy csatában 31-30-ra múlta felül vendégét, a legutóbbi kiírásban bronzérmes dán Esbjerget a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában
A sorozat esélyeseihez méltóan szorosan indult a találkozó, a magyar bajnok 13 perc után alakított ki először háromgólos különbséget (10-7). A remekül kézilabdázó győriek ritmusát nem törte meg, hogy 11-8-nál időt kért Tomas Axnér: Bruna de Paulát nem tudta tartani az esbjergi védelem, vezérletével egy 4-0-s időszak végére 14-8 állt az eredményjelzőn.
A dán együttes a Győr – az addig eltelt 22 percben látottak alapján váratlan – rövidzárlatát kihasználva sorozatban öt gólt szerzett és mínusz egyre zárkózott (14-13), sőt, a szünetre egyenlíteni tudott. A fordulást követően először került előnybe az Esbjerg, a mindkét oldalon sok hibát hozó periódusban fej fej mellett haladtak a felek.
Többnyire a vendégek voltak lépéselőnyben, akiknél különösen az elmúlt idény gólkirálynője, Henny Reistad nyújtott kiemelkedőt.
Az utolsó tíz percbe lépve 25-25 volt az állás, a záró percre fordulva pedig 30-30: Per Johansson vezetőedző együttese az utolsó fél percben a győzelemért támadhatott és Kristina Jörgensen révén hét másodperccel a dudaszó előtt megszerezte a vezetést és sikert érő találatot.
Az ETO ezzel az egymás elleni 11. találkozón is hibátlan maradt dán riválisával szemben.
A mérkőzés legjobbjának választott győri Dione Housheer 12 góljával a legeredményesebb is lett, a túloldalon Reistad tízszer volt eredményes. A csoport további magyar érdekeltségű együtteseinek összecsapásán az előző kiírásban negyedik Metz hazai pályán 38-29-re győzött a Borussia Dortmund ellen. A francia együttesben Albek Anna háromszor, míg az Európa-bajnoki bronzérmes Vámos Petra kétszer talált be, a német alakulatban Szikora Melinda a kapujára tartó egyetlen lövésből gól született.
Két fordulót követően a Debrecenben utolsó másodperces góllal győző Bistrita mellett így már csak a Győr és a Metz hibátlan a csoportban.
Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló, A csoport:
Győri Audi ETO KC – Team Esbjerg (dán) 31-30 (15-15)
The post Nagyon kicentizte a győzelmet a Győr a tavalyi BL-bronzérmes ellen first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport