Napról napra élnek a kézicsapatok, miközben a szövetség eldorbézolt 200 ezer eurót

Thumbnail for 6616544

Nem akármilyen botrányt robbantott ki a norvég közszolgálati média: a Norsk rikskringkasting (NRK) által kiszivárgott értesülés szerint a helyi kézilabda-szövetség egy háromnapos, májusi konferenciára 2,3 millió koronát (közel 200 ezer eurót, azaz 78 millió forintot) költött, amelyből csak alkoholra több mint 250 ezer norvég koronát (21 ezer eurót, 8,4 millió forintot) áldoztak.

A helyzet azért kínos, mert ahogy a Dániasport megírta, a norvég kézilabdacsapatok elképesztő hiánnyal küzdenek, az élvonalbeli női bajnokság 14 csapatából 7, míg a férfiaknál 14-ből 5 csapatnak még nincsen zöld (azaz mindennek megfelelő) licence a következő szezonra.

Sőt, a 28-ból 7 együttes kimondottan a lehető legrosszabb, piros kategóriában van.

A május 11-i konferencián új elnököt is választottak, a korábbi 50-szeres válogatott, 2004-ben, éppen Magyarországon Európa-bajnokságot nyert beállós, Randi Gustad a posztot Kaare Geir Liótól vette át, aki tíz évet szolgált a szövetségben.

„Mély benyomást tettek rám a visszajelzések. Megerősítették bennem, hogy szükség van az ügy alapos áttekintésére, és kézilabdaelnökként ősszel kezdeményezni fogok egy ilyen vizsgálatot.

Megértem a kritikát, különösen azzal kapcsolatban, hogy mennyi alkoholt szolgáltak fel a két vacsorán

– nyilatkozta Gustad.

A féktelen költekezést sokan nyílt provokációnak tekintették, a Kolstad edzője, Jostein Sivertsen például azt mondta, a 2,3 millió korona akkora összeg, amit 14 (!) bajnoki és/vagy kupagyőzelem esetén kapna a győztes pénzdíjként a szövetségtől.

Kapcsolódó
85 éves a kézilabdaguru, aki annyira nyerni akart, hogy a pályára lépve tarolta le az ellenfél játékosát

Gunnar Prokop évek óta nem néz Hypo-meccset, de a sportról nem tud lemondani.

The post Napról napra élnek a kézicsapatok, miközben a szövetség eldorbézolt 200 ezer eurót first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest