Több tízezer szurkoló fogadta a zágrábi Jelasic téren a horvát kézilabda-válogatottat, amely bronzérmet szerzett a vasárnap véget ért Európa-bajnokságon.
A horvát kézilabdázók 18.40 körül érkeztek a színpadra Dagur Sigurdsson szövetségi kapitány vezetésével. Minden játékost örömujjongás kísért a színpadra lépéskor, majd igazi őrület kerekedett, amikor Ivan Martinovic csapatkapitány felmutatta a harmadik helyezettnek járó trófeát.
Ez egy csoda. Egy évvel ezelőtt ugyanebben a helyzetben voltunk, amikor a világbajnoki ezüstöt ünnepeltük. Akkor azt mondtuk, jó lenne megismételni. Megpróbáltuk megmutatni, hogy ami tavaly történt, az nem véletlen műve volt. Ez az érem a szurkolóinknak is szól
– mondta Martinovic.
A bronzmeccs egyik hőse, David Mandic azt mondta, nagyon boldog, hogy sérülései ellenére segíteni tudott a csapatnak
Harcosok vagyunk, és olyanok, mint a gladiátorok
– mondta a Melsungen balszélsője, akinek az arcán látszottak az izlandiakkal vívott párbaj nyomai.
Szervezési anomáliák Zágrábban
Az ünneplés megszervezése nem volt könnyű, a zágrábi önkormányzat ugyan elkezdte a munkákat, de ahhoz nem járultak hozzá a városi vezetők, hogy Marko Perkovic „Thompson” fellépjen.
Az 59 éves korábbi katonát (aki Thompson becenevét a fegyvere után kapta) szélsőségesen nacionalistának tartják, a zenéje és fellépései szélsőjobbos és náci jelképekkel is vegyülnek és a népirtó usztasa rendszert élteti.
Miután Zágráb megvétózta a szereplését, a Horvát Kézilabda Szövetség úgy döntött, hogy nem lesz fogadóünnepség.
Hétfőn aztán a horvát kormány reagált, és a kézilabda-szövetséggel közösen szervezte meg a fogadóünnepséget a főváros legnagyobb terén.
Hazugság, hazugság, hazugság
A történtek óriási politikai vihart kavartak, Tomislav Tomasevic, Zágráb polgármestere ugyanis a kormány döntését a horvátországi önkormányzatok elleni példátlan állami támadásnak nevezte.
„Ez a döntés, miszerint a város hatóságainak beleegyezése nélkül az állam fogadást szervez a Jelasic téren, példátlan intézményes erőszak és felelőtlen viselkedés Andrej Plenkovic miniszterelnök részéről” – jelentette ki.
„A Horvát Kézilabda Szövetség képviselőivel egyetértésben csütörtökön kezdtük el koordinálni a fogadás programját. Megállapodtunk abban, hogy a műsorban a Zapresic Boys lép fel, akiknek nagyon hazafias dalaik vannak.
Hazugság, hogy ellenezzük a hazafias dalokat, hazugság, hogy ellenezzük a kézilabdázók öltözői himnuszát, hazugság, hogy a város lemondta a fogadást
– tette hozzá remegő hangon.
Elmondta, Thompson zágrábi fellépése nem volt lehetséges, ez a döntés hónapokkal ezelőtt megszületett, és ehhez tartaniuk kellett magukat.
„A kézilabdázók azonban ragaszkodtak Thompsonhoz, de mivel ezt nem teljesíthettük, a szövetség mondta le a fogadást, nem Zágráb városa” – magyarázta Tomasevic.
Kiakadt a polgármester az usztasa köszöntésre
Marko Perkovic Thompson december 26-án tartott koncertet Zágrábban, ahol előadta a legismertebb, és legvitatottabb dalát, a „Za dom — spremni!” (Készen a hazáért) címűt, amely köszöntést a második világháborúban a nácibarát usztasák használták.
Ezt a zágrábi városvezetés kifejezetten megtiltotta, mondván, felidézi a horvát fasizmus és a nácik ideológiáját.
Miután Thompson nem tartotta be a városvezetés kérését, a hatóságok megtiltották számára a másnapi koncertet. Ugyan a koncertszervező cég feljelentette a polgármestert, a horvát ügyészség elutasította azt, mondván, nem talált jogsértést.
Semmilyen halálos fenyegetés, bombariadó vagy tüntetés a házam előtt nem vehet rá arra, hogy megváltoztassam a városi közgyűlés által meghozott döntéseket.
Köteles vagyok megvédeni az embereket, én nem a Horvát Köztársaság kormányának, hanem Zágráb város polgárainak tartozom felelősséggel. És amíg élvezem a támogatásukat, senki előtt sem fogok fejet hajtani” – nyilatkozta Tomasevic.
Hazaszeretet mindenek felett
A horvát szövetség a játékosokkal együtt közleményt adott ki, amelyben azt kérték az emberektől, csak a haza és a sport szeretete vezérelje őket, amikor kimennek a Jelasics térre és szurkolnak hősöknek!
„A Horvát Köztársaság polgárait képviseljük, és nem akarunk semmilyen megosztottságot, és semmilyen módon nem akarunk belekeveredni a politikába. Ezért kérjük, hogy senki ne vonjon be minket politikai konfrontációba” – olvasható.
Nem politikai csoport vagyunk, hanem egyszerű sportolók, akik hazájukat képviselik a világban. Kérjük, méltó módon támogassuk a játékosokat, ahogyan azt már sokszor tettük, és mutassuk meg együtt, hogy a haza szeretete mindenek felett áll.
The post „Ne keverjenek bele minket a politikába” – nem csupán az Eb-bronz miatt volt forró a hangulat a horvát kézilabdázóknál first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





