A versenyzőknek a marokkói Atlasz hegység zord és civilizációtól távoli útjain kellett leküzdeniük az 1300 kilométeres távot. Az útvonal többnyire terepen haladt: sziklás ösvények, sivatagos fennsíkok, extrém hőmérséklet-ingadozás és éjszakai fagy várta a biciklistákat.
Az eseményt az indulók a saját tempójukban tették meg és maguknak kellett megoldaniuk a nomád vidéken az élelemszerzést és a szállást (bár a legelszántabbak csak az út mellett dőltek le pár órára).
Idén a hazai ultra bringás eseményeket szervező Team KLND színeiben a 27 éves Borsos Benedek is rajthoz állt és ugyan gyerekkora óta versenyszerűen kerékpározik, de ez volt az első alkalom, hogy többnapos viadalon próbálta ki magát.
„Sokéves mountain bike-versenyzés után, maga a táv, a terep és az útvonal nem ijeszt meg. A kihívás lelki oldalát extrémebbnek érzem. Kíváncsi vagyok, hogy ez a szélsőséges helyzet, a 3-4 napnyi fizikai terhelés, alváshiány és magány mentálisan mit hoz ki belőlem, milyen gondolataim lesznek, és hogyan fogok létezni” – nyilatkozta még a verseny előtt.
A négy nap során a magyar kerékpáros 83 órát töltött mozgásban, és 11 órát pihent – tehát naponta 20-21 órát tekert és 3-4 órát aludt. Olykor 6-8 órát ment anélkül, hogy egyetlen emberrel találkozott volna, de a szervezőket mindössze három ellenőrző ponton látta.
A sportoló végül 3 nappal és 22 órával a rajt után február 11-én ért célba a második helyen, a skót Alex McCormack mindössze 2 órával előzte meg.
The post Négy nap, 83 óra tekerés, 11 óra pihenő – félelmetes eredményt ért el a magyar terep-ultrakerékpáros first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport