Nem hoztak sok újdonságot a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek visszavágói az első meccsekhez képest. Részletes taktikai elemzést hozni így a kevés újdonság miatt nehéz lenne, főleg hogy a négy meccsből legalább egynek a végeredményéhez azért bírói ítéletre is szükség volt. De nézzük, hogy mit szűrhetünk le, mit várhattunk az odavágók után, és mit mond el ez filozófiailag a megmaradt és a kiesett négy csapatról.
Atlético Madrid– Barcelona 1-2 (összesítés: 3-2)
Hansi Flick csapata már az odavágón, emberhátrányban is úgy futballozott, mintha tizenegyen lennének. A visszavágón idegenben, kétgólos hátrányban pedig totális rohamot vezényelt a német vezetőedző:
a fő fegyver a letámadás lett.
Keskeny 4-2-3-1-ben, az ellenfelet kívülről befelé szorítva (ahogy a Bayernben megszokhattuk), próbálta megzavarni a labdával is egyre technikásabb Atletit, és ez kétszer sikerült is: egy letámadás utáni labdaszerzésből Lamine Yamal már négy perc után betalált, majd egy hasonló szituációban a Lewandowski helyén játszó Ferran Torres növelte az előnyt. A Barca nemcsak a letámadást, hanem a visszatámadást is alkalmazta, emiatt rengeteget tudta a labdát az ellenfél térfelén tartani, de a gól mégsem felállt fal ellen, hanem átmenetből jött: ezeken sokkal nagyobb hangsúly van Flick érkezése óta, aki tökéletesen ötvözi a barcelonai és a német iskola elemeit. Az Atlético sokkal kevesebbet tudott támadni, ám egy gyors támadás végén Lookman közelről szépített.
A második félidőben az Atlético már egyre többször mélyen védekezett a saját térfelén, a két védekező középpályás, Koke és Llorente, ha kellett, a védelembe is követte ellenfelét. A Barca dominanciája pedig tovább nőtt: 65 helyett immár 78 százalékban birtokolták a vendégek a labdát. Ám az egyre mélyebben védekező Simeone-csapattal szemben egyre kevesebb volt a dinamikus áttörés: a szélsők is gyakran csak a vonal mellett kapták meg a labdát, nem volt elég befelé játék átlósan, és ekkor már az Atlético kevesebb lövésből is magasabb xG-t dolgozott ki. Eric García piros lapja a 80. percben pedig a maradék esélyt is elvette a feltámadásra.
Flick csapata mindkét meccsen direkt, agresszív játékkal hívta fel magára a figyelmet, ám a teljesítményt nem sikerült egyenletesen fenntartani, egy-egy piros lap pedig megpecsételte a Barca sorsát. Az Atlético ezeket jól kihasználva, célfocival jutott tovább, ahol az Arsenal ellen a győzelemhez valószínűleg fel kell vállalnia a labdabirtoklást.
Liverpool–PSG 0-2 (összesítés: 0-4)
Nagyon nehéz helyzetben várta a Liverpool a visszavágót, hiszen az FA Kupa-kiesés, a vártnál gyengébb angol bajnoki szereplés, no meg a gyalázatosan sikerült odavágó miatt ez volt az utolsó lehetőség a szezon becsületének megmentésére. Arne Slot dobta is a Párizsban csúnyán felsült három belső védős rendszert, és négy védővel, de ismét Mohamed Szalah nélkül küldte ki a kezdőcsapatot. A Liverpool játéka az ideihez képest kevesebb labdabirtoklással is dinamikus volt: a 4-2-2-2-es felállásban Gravenberch és Szoboszlai lépett vissza a labdáért, a labda oldali szélsővédő, gyakran még Kerkez is feljebb mehetett a vonal mellett, elöl pedig Ekitiké mellett még egy csatár, a svéd Alexander Isak érkezett mélységből. A dinamikával, az elmozgással, a sebességgel végre nem, csak a pontossággal volt baj a kapu előtt: az első félidőben mindössze négy lövést sikerült kapura ereszteni. A PSG pedig 61 százalékos labdabirtoklással dominánsabbnak tűnt:
sikeresen kicsalogatták a párizsiak a liverpooli letámadást, és elmozgó játékkal, átlós betörésekkel Dembélé, Doué és Kvarachelia is gyakran veszélyeztetett.
Ekitiké borzalmas sérülése miatt (egy rossz lépés miatt sérült az Achilles-ína, a nyári világbajnokságot is kihagyja) a holland edző még a szünet előtt kénytelen volt Szalahot pályára küldeni.
A második félidőre így a Liverpool játéka kicsit változott: inkább 4-2-3-1-re hasonlított a rendszer, a jobb oldal hangsúlyosabbá vált, és néggyel Szalah holtversenyben a legtöbb helyzetet alakította ki a mezőnyben. Immár az ő átlós befelé labdáin volt a fókusz, már nem a PSG, hanem a Liverpool birtokolta 62 százalékban a labdát. A második félidőben 4 helyett 17 lövés zúdult a vendégek kapujára.
A dolog tragédiája, hogy egy kósza kontrából, szinte a semmiből mégis Dembélé lőtt a hazai kapuba, a legvégén pedig egy kontra után ugyanő lőtt üres kapus gólt.
A Liverpool hiába nyújtott az odavágónál ezerszer jobb teljesítményt, számszerűleg ugyanakkora vereséget szenvedett a visszavágón is. Ez is mutatja, hogy a nyáron még dinasztiaépítő, triplázásról álmodozó együttesből idén mennyire hiányzik a stabil, kiegyensúlyozott alapjáték, ami csak egy-egy meccsen tud jól kinézni. A PSG pedig az elődöntőben a hasonlóan kreatív, elmozgó játékot játszó Bayern ellen is be kell bizonyítsa, hogy komolyan gondolja idén a címvédést.
Arsenal–Sporting 0-0 (összesítés: 1-0)
Az Arsenal labdával védekezéssel, és egy utolsó perces góllal fejezte be az odavágón, és nagyjából ugyanezzel folytatta: az első perctől kezdve középső blokkba szorította vissza a portugálokat, de a mozgások többnyire most is a védelmi blokkon kívülre korlátozódtak. Rengeteget passzoltak már az első félidőben is, de közel másfélszer annyit a saját térfelükön, mint az ellenfélén. Pedig a Sporting ritkán támadott le magasan; az Arsenal többnyire könnyedén a felezővonalon túlra szorítja vissza ellenfeleit, ezen túlmenően pedig nagyon keveset tesz.
Időnként azért a portugálok is próbálkoztak labdával; ismét egy keskeny 4-2-3-1, ismét gyakran aszimmetriával a labda oldalán, de látszott, hogy ebből szinte semmit nem sikerül eredményesen végrehajtani. A második félidőben már egyértelműen többet volt a labda a portugáloknál, és ők inkább az ellenfél térfelén teljesítettek több passzt. Az Arsenal pedig visszaállt, és az első adandó alkalommal őrizte az eredményt. Formailag mindkét csapatnak lehetősége lett volna, hogy rugalmas, kreatív elmozgó játékot játsszon, ám tartalmilag senki nem tette meg: az Arsenal nem akarta, a Sporting nem tudta a rugalmas szerkezetet áttörésre használni. És ezért nincs értelme a strukturális részleteket boncolgatni: hasonlóan, mint a két évvel ezelőtti Eb-negyeddöntőkön, az egész mintha hamis, illuzórikus lenne. Egy taktikai elemzésben ritkán firtatjuk a technikai kivitelezést, meg a végrehajtás sebességét, mert az ilyen írások többnyire nem erről szólnak, de itt most nem tehetünk mást, mint leírjuk:
a kettő közül egyik sem érte el egy BL-negyeddöntő szintjét.
A Sportingot ezért aligha lehet elmarasztalni: a gyakran kreatív, technikás portugál bajnokság topligás csapatok ellen, úgy tűnik, már nem készít fel eléggé. Az Arsenal pedig, ahogy odahaza, úgy nemzetközileg is a minimumra törekszik. Ráadásul az ágrajz is szerencsésen alakul számára: az elődöntőben nem az abszolút támadó és letámadó focit játszó Bayern vagy PSG lesz az ellenfél, hanem a szintén célfutballal operáló Atlético Madrid. Az utóbbi években azonban már Simeone csapata is sokkal játékosabb, mint korábban.
A hétvégi, City elleni rangadóval együtt ez nemcsak az Arsenal egész szezonját, hanem a teljes Arteta-korszakot is meg fogja mérni. Az ilyen pillanatok a múltban nem a londoniaknak kedveztek.
A két csapat összesen 23 lövést eresztett el a mérkőzésen, ám még ketten együtt is egy alatti xG-mutatót hoztak össze. Ez egy BL-negyeddöntő szintjén egészen példátlan, és nem is lehet hozzá különösebb kommentárt fűzni.
Bayern Müchen–Real Madrid 4-3 (összesítés: 6-4)
A szerdai másik mérkőzés már sokkal dinamikusabban alakult, és a színvonalas játék mellett drámai fordulatokban sem volt hiány. Manuel Neuer szokásos kamikaze-mutatványa már az első percben bekérte az árát: eladott passzából Arda Güler vette be az üres kaput. Mielőtt azonban új meccskép alakulhatott volna ki, Pavlovic egy szögletből már a 6. percben, a gólvonalról egyenlített. A Bayern ezt követően jól tudja, mit tegyen: türelmes labdabirtoklással mélyen rögzíti a madridiakat, hogy ha már Mbappé, Vinícius, és a harmadik csatárként bekerülő Brahim Díaz kontrázik, legalább messziről induljanak. Fullasztó a dominancia, elmozgó játék is van: Laimer, ahogy szokott, mögékerül, Gnabry, ahogy szokott, szabadon mozog a labda oldalára, hogy megbillentse a védekezés szerkezeti egyensúlyát. Gól azonban mégis a másik oldalról jön: megint csak a semmiből, egy fantasztikus Güler-szabadrúgással, pontosan félóra játék után.
A Bayern tovább nyom, a Real egyre mélyebben, a védelem mögött kevés a terület. Ha már elmozgó játékkal nem lehet a védelem mögé kerülni, akkor minden másra ott a hamis kilences: Kane a védővonalak között kapja a labdát, van ideje átvenni, majd azt teszi, amiért Londonból, két és fél éve szerződtették – fontos helyzetben egyenlít. Ám ez sem elég, a Bayern a pálya szinte minden pontján embert fog, szinte még középső blokkban is gyakran embereznek. A Real így kevés alkalomból is veszélyes: a hangsúly a direkt támadásokon van, a cél belépni a kimozduló Upamecano, Tah páros mögé. Vinícius húzza meg a pálya bal szélét, Mbappé is gyakran arra pulzál, Brahim pedig a túloldalról érkezik. Röviddel a félidő vége előtt Mbappé alakítja 3-2-re az állást.
A Bayernnek 10, a Realnak csak 5 lövése van a szünet előtt, mégis a madridiaké a magasabb xG-mutató. Oda ütnek Kompany rendszerére, ahol a legjobban fáj.
A második félidőben a Bayern még jobban dominál labdával, ám helyzet kevesebb jön: a fordulás után egyes xG alatt maradnak a hazaiak. Még tíz perccel a lefújás előtt is hosszabbításra áll a párharc. A továbbjutásról a Bayern helyett a csereként beállt Camavinga dönt: egy szabálytalansággal, majd labdaelrúgással kisárgázza magát. Diaz felállt fal ellen, Olise kontrából talál be a végjátékban.
Arbeloa beugró edzőként is több mint tisztességesen csinálta végig a három BL-párharcot, ám a végjátékban – ritkaság – nem nekik kedvezett a szerencse. Valószínűtlen, hogy a madridiak idén trófeát nyerjenek. A Bayern pedig a PSG ellen egy az őszihez hasonlóan látványos meccsre készülhet, és Kompanyék számára még a triplázás sem lehetetlen.
Az adatok forrása a fotmob.com
The post Nehéz úgy dinasztiát építeni Liverpoolban, ha hiányzik a stabil alapjáték first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport
