Nyáron elhagyja a Ferencváros és Franciaországban folytatja karrierjét a magyar válogatott kézilabdázó, Ónodi-Jánoskúti Máté. A magyar klub bejelentése szerint a francia élvonalban jelenleg hatodik helyen álló USAM Nimes Gard csapatánál folytatja.
Még 2012-ben kerültem a Fradiba, és azóta folyamatosan itt játszom, de a karrierem szempontjából úgy érzem, most ez a jó döntés, és remélem, tudok még lépcsőfokokat lépni a későbbiekben is
– mondta a fradi.hu-nak a jobbátlövő, aki 2012 nyarán, tízévesen érkezett az FTC-hez, először a 2018-19-es szezonban lépett pályára az NB I-ben, a felnőtt csapatban eddig 134 mérkőzésen 372 gólt szerzett.
„Azt hiszem, hogy a francia bajnokság jobban passzol az én játékstílusomhoz, mint a Bundesliga, amely egy sokkal fizikálisabb sorozat. Nyilván ez Franciaországban is megvan, de talán egy kicsit játékosabb a bajnokság, ami nekem kedvezhet. Ez persze igazából majd csak akkor derül ki, amikor kint leszek. A céljaim egyébként nem változtak, továbbra is ott szeretnék maradni a felnőttválogatott közelében” – mondta a várakozásairól.
A 22éves Ónodi-Jánoskúti ott volt a 2025-ös felnőtt-világbajnokságon, amelyen nyolcadik lett a magyar csapat, 2023 nyarán pedig junior vb-ezüstérmet szerzett.
The post „Nehéz volt, de úgy érzem, most ez a jó döntés” – Franciaországba igazol a Fradi kézise first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport