„Nem egy túlsúlyos amatőr jött vissza” – a kapitány többet kapott Milák Kristóftól, mint amennyit várt

Thumbnail for 5823808

Milák Kristóf a főszereplője az úszók Duna Arénában rendezett országos bajnokságának, de ez a tét jól láthatóan nem zavarja. Az egy év szünetet tartó klasszis hat számot vállalt be, eddig négy aranynál és egy ezüstnél jár, a zárónap előfutamai során pedig erődemonstrációt tartott 100 pillangón is, meglepetés lenne, ha nem ő nyerné meg ismét a számot, amelyben korábbról van már hat bajnoki címe.

Nem egy túlsúlyos amatőr jött vissza

kommentálta a látottakat Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya az Inforádiónak, aki korábban többször is jelezte, Milák Kristóf egy zseni, de aggodalmát fejezte ki az olimpia miatt, ráadásul nem tudta elérni a sportolót.

„Kiugró világklasszisról beszélünk. Minden címe megvan. Világcsúcsot, Európa-csúcsot tart. Nálam most az, hogy visszajött és megnyert egy-egy bajnokságot, az önmagában nem egy eget verő történet, de ahhoz képest – hangsúlyozom –, hogy egy éve nem versenyzett, ahhoz képest nagyszerű volt” – folytatta Sós, aki szerint az 50 gyorsot elengedi majd Milák, noha megúszta az olimpiai szintidőt.

200 pillangón még messze volt a legjobbjától, 1:54.90-es időt úszott – ami viszont még mindig jobb, mint amit a nagy riválisnak tartott Léon Marchand úszott a napokban –, de Sós szerint ebből nem szabad kiindulni, azt, amit Milák Kristóf most csinál, az példa nélküli, úgyhogy csak a legjobbakat lehet remélni.

Nyilvánvalóan egy zseniről, egy klasszisról van szó, aki egyedi utat jár, itt nincsenek begyakorolt rutinok vagy matematikai képlet, ami vele számítható lenne.

A kapitány nem gondolja, hogy kudarc lenne, ha nem nyerne aranyat az olimpián, de ő a maga részéről egyelőre annak örül, hogy egy év után újra látja versenyezni, túl van egy külföldi edzőtáboron is, és nemcsak kiegészítő számokat vállalt be az ob-n, hanem a főszámait.

Kapcsolódó
„Hogy ez honnan jött…” – edzőjét is meglepte az ob-n a 15 éves magyar úszó

Kocsis Márta csak kereste a szavakat azt követően, hogy Jackl Vivien óriásit úszva teljesítette az olimpiai szintidőt az országos bajnokságon.

The post „Nem egy túlsúlyos amatőr jött vissza” – a kapitány többet kapott Milák Kristóftól, mint amennyit várt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest