Monica Giorgi nevét Olaszországban elsősorban nem a nemzeti bajnokságon aratott győzelmekhez vagy a szerva-röpte stílus népszerűsítéséhez kötik. Pályafutása a hetvenes években egy válságos évtizedhez kapcsolódott, amikor az országot terrortámadások, utcai erőszakhullámok és kormányellenes csoportok tüntetései sújtották.
A sportoló 1946. január 3-án született Livornóban, szülei gazdagok voltak, apja imádta a sportot: teniszezett, evezett, focizott. Ezt a szenvedélyt továbbadta a lányainak, Monicának például azt ígérte, hogy egy nap Wimbledonban is pályára lép majd. Gyermekeit arra nevelte: „a sport nem arra tanít minket, hogy könnyű győzelmeket arassunk, hanem arra, hogy elfogadjuk a nehéz vereségeket.”
Monica tinédzser volt, amikor meghalt az édesapja, így a tenisz hamarosan több lett számára puszta hobbinál. Egyrészt ez segített finanszírozni a tanulmányait, és így tudta támogatni az édesanyját.
14 évesen megnyerte a milánói Lambertenghi-kupát, majd háromszoros olasz junior bajnok lett, és győzött a rangos monte-carlói U21-es tornán is.
„Kicsi és könnyű voltam, repkedtem a pályán, de az erősebb ellenfelekkel szemben hátrányban voltam. Kérdezték is tőlem, mit akarok elérni ilyen testalkattal? Miközben én is tapasztaltam a hátrányát ennek, hiszen például a bulikon senki sem kért fel táncolni.
Kisebbrendűségi érzésem volt, és mindent megtettem, hogy bebizonyítsam az ellenkezőjét. A legnagyobb erősségem az élet iránti szenvedélyem volt
– panaszkodott Monica, akire a harag ösztönző erőként hatott.
A tenisz, mint egyfajta önkifejezés
Ha már egyesben nem ment a játék úgy, ahogy szerette volna, éppen a gyorsasága és a helyzetfelismerése tette fantasztikus páros játékossá. Ott igazán elemében érezte magát: folyamatosan a hálóhoz ment, és kiválóan röptézett.
Legnagyobb sikerét az 1967-es tokiói Universiadén aratta, ahol párosban, Alessandra Gobbóval, vegyes párosban pedig Giordano Maiolival szerzett ezüstérmet. Hazai pályán hatszor lett olasz bajnok párosban: 1964-ben és 1965-ben Graziella Pernával, 1968-ban Roberta Beltraméval, 1971-ben és 1979-ben Anna-Maria Nasuellivel, valamint 1972-ben Lucia Bassival. 1970-ben Franco Bartonival vegyes párosban is aranyérmet nyert.
Sokat edzett férfiakkal, hogy a szerva-röpte játéka fejlődjön, de magát a stílust a hétszeres Grand Slam-bajnok Maria Bueno inspirálta, aki kiemelkedett a többi játékos közül, akik többnyire az alapvonaljátékot szerették.
A versenyszellem mellett már akkor egyfajta extravagáns viselkedés jellemezte, számára a pályára lépés önkifejezés is volt. Merész rövidnadrágokban kezdett játszani egy olyan időben, amikor azt ellenségesen fogadták.
A nagy világversenyeken nem alakultak jól a dolgai: egyetlen Grand Slam-tornán sem jutott túl a harmadik fordulón – egyéniben Párizsban kétszer (1967, 1969), Wimbledonban pedig párosban (1973) és vegyes párosban (1971) egy-egy alkalommal esett ki a verseny ezen szakaszában.
De volt, amikor nem a pályán nyújtott teljesítménye jelentette a végső állomást. 1969-ben például azért búcsúzott a Roland Garrostól, mert visszalépett a Billie Jean King elleni csatától.
Azt mondtam, hogy beteg az édesanyám, de nem ezért utaztam haza. Akkoriban edzőként dolgoztam egy livornói sportiskolában, és megígértem, hogy visszatérek az iskola záróvizsgájára. Nem csaphattam be őket
– mesélte.
Igazságérzet, feminizmus, anarchizmus
Az 1970-es években – az erőszakos szélsőbaloldali és szélsőjobboldali fellépések, valamint a hatóságok radikálisok elleni küzdelmének idején – Giorgi közel került az anarchista mozgalomhoz. 1969-ben Giuseppe Pinelli halála ösztönözte arra, hogy bekapcsolódjon a politikába: az anarchista a letartóztatása után néhány nappal kiesett egy milánói rendőrőrs ablakából. A nyomozás arra a következtetésre jutott, hogy nem öngyilkosság történt, de nem is gyilkosság (a rendőröket gyanúsították az ügyben), hanem baleset. Az ügyben azonban túl sok volt az ellentmondás, és kevesen hittek a hivatalos verziónak.
Instagram-এ এই পোস্টটি দেখুনCronache Ribelli (@cronacheribelli) -এর দ্বারা একটি পোস্ট শেয়ার করা হয়েছে
A teniszező addigra már megfertőződött Mahatma Gandhi és Martin Luther King erőszakmentes eszméivel, ezért kezdte el látogatni az anarchista gyűléseket.
„Az igazságérzet, a konformizmus, a tekintélyuralmi rendszer elutasítása, és mindenekelőtt az, ahogyan a társadalom a nőkkel bánt, a szó legigazibb értelmében anarchistává tett” – emlékezett vissza. Élete egyik legfontosabb találkozásának tartja a megismerkedését Giovannival, a livornói anarchista szövetség vezetőjével.
Amikor 1975-ben Francisco Franco meghalt, készítettünk egy szórólapot. Azt akarták ráírni: »Éljen a halál”.” De Giovanni közbeszólt: »Nem, írjuk azt, hogy Éljen a szabadság!”
Több tucat anarchista fogollyal levelezett, és megalapította a No More Bars (szabad fordításban: Nincs több rács) nevű csoportot Livornóban, amely a foglyok jogaiért küzdött.
Lenyűgözte a feminizmus, de ahogy fogalmazott, nem annyira a férfiakkal való egyenlőség emancipációs eszméje, hanem a nők szabadságának szelleme. Elkezdte ötvözni a politikai aktivizmust és a profi teniszt, biztos volt benne, hogy a két tevékenység nem árt egymásnak.
Nem érezte magát lázadónak
Monica a szenvedélyes és kockázatvállaló temperamentumát az apjától örökölte. Extrovertált személyisége ellenére nem szerette a társasági eseményeket, mindig talált kifogást arra, hogy ne kelljen elmennie hivatalos találkozókra vagy játékosoknak szóló bulikra. Számára a tenisz világa a pályára korlátozódott.
„Természetesen élveztem azokat az előnyöket is, amelyek például egy olyan fontos tornán való részvétellel jártak, mint a Wimbledon. 800 fontot kaptunk azért, ha az első fordulóban pályára léptünk, luxusöltözőket, luxushoteleket és Rolls-Royce-okat használtunk.
Nem éreztem magam lázadónak, sokkal inkább olyasvalakinek, aki kerüli a kliséket. Sőt, inkább szembemegy azokkal.
Sok játékossal jó kapcsolatot ápolt, közeli barátja volt Lea Pericoli, a tenisztörténelem egyik legmeghatározóbb személyisége, a sportág első igazi divatdiktátora.
A fiús Monica és a kecses Lea ellentéteknek tűntek, de jól megértették egymást. A Pericoli család Monicacciának szólította az extravagáns sportolót, aki azért nem hazudtolta meg magát: az egyik közös nyaralás során még azt is megtette, hogy szarral kente be a szomszéd jachtját.
„Lea gyűlölte őt, szóval ez csak egy baráti gesztus volt a részemről” – mondta.
„Megmozgatta bennem azt, amim nem volt. És én voltam az a rész, amit Lea önmagában szunnyadóban tartott. Abban az időben bókoltak nekem úgy, hogy azt mondták, úgy játszom, mint egy férfi. Erre azt válaszoltam, hogy az a férfi, aki olyan jól játszik, mint én. Immanuel Kant azt írta: »Két dolog van, aminek elmém soha meg nem szűnő tisztelettel adózik: a fölöttem elterülő csillagos égbolt és a bennem rejlő erkölcsi törvény.” Lea kérdezett Franz Kafkáról, Mahatma Gandhiról, a filozófiai olvasmányaimról, az anarchista mozgalmakról. Nagyon szerettük egymást. A sok egyszerű paraszt között egyetlen férfi akadt, akivel beszélgetni tudtam: Adriano Panatta” – utalt utóbbival a Roland Garros férfi egyesét 1976-ban megnyerő teniszezőre.
Pólóval az apartheid ellen
1971-ben Giorgi és Pericoli az olasz bajnokság elődöntőjében találkoztak. Giorgi, aki még soha nem verte meg Pericolit, a mindent eldöntő szettben 5-3, 30-15-re vezetett, amikor egyszerűen összecsomagolt és visszalépett a mérkőzéstől.
Sérülés nem történt, ez egy tüntetés volt az Olasz Teniszszövetség ellen. Monica úgy vélte, hogy a tisztviselők alábecsülték az érdemeit, és csak a legszélsőségesebb esetekben hívták be a válogatottba.
Tudtam, hogy mire vagyok képes: tudtam, hogy nem győztem volna le Lucia Bassit a döntőben. Ezt ezerszer megismételném. Elismerem, hogy kissé kiforgatott logika, de eszmékért éltem, még akkor is, ha azok ellenem fordultak. Az ideálban nincsenek félárnyalatok. Ha igazán hiszel valamiben, akkor hiszel.
1972-ben végre bekerült a válogatottba, a Fed Kupa akkori mérkőzéseit egy hét alatt Johannesburgban játszották. Dél-Afrikában akkor már több mint 20 éve uralkodott az apartheid rezsim, Giorgi pedig még indulás előtt vett egy provokatív mintájú pólót egy bolhapiacon: fekete-fehér lábak fedték egymást, mintha két szeretkező emberről lenne szó. Az ausztrálok elleni meccsen viselte, a lelátón szinte minden néző fehér volt, a feketék számára külön, kerítéssel elválasztott rész volt fenntartva.
„Magamat hibáztatom, mert akkoriban még csak nem is gondoltam arra, hogy talán éppen azokat az embereket hoztam zavarba, akikért kiálltam” – emlékezett vissza. A büntetés nem maradt el, a dél-afrikai szövetség panaszt nyújtott be, Giorgit pedig eltiltották, mondván, méltatlan Olaszország képviseletére.
1976-ban összekapott egyetlen teniszező barátjával, a már említett Panattával, amiért pályára lépett a Davis Kupa döntőjében, Santiagóban, a chilei diktátor, Augusto Pinochet hazájában. Olaszország 4-1-re győzött, és ugyan Panatta és Paolo Bertolucci tiltakozásul a rezsim ellen piros mezben jelentek meg azon a páros mérkőzésen, amely a győzelmet jelentette, Giorgi nem tudott megbocsátani.
Ártatlanul elítélve
1980. április 30-án Giorgit letartóztatták Cinisello Balsamóban, a Milánótól északra fekvő városban, ahol éppen teniszleckéket adott. Ketten is ellene vallottak, mondván, részese volt Tito Neri hajótulajdonos fiának elrablási kísérletében, amelynek során három ember megsebesült. A teniszező ismerte Nerit, hiszen a családja barátja volt.
A tárgyalás 1981. május 11-én kezdődött, és ugyan Giorgi tagadta, hogy bármilyen kapcsolata lett volna az akciót kitervelőkkel, nem hittek neki. A közhangulat ellene fordult, június 23-án ismeretlenek felgyújtották édesanyjának és a szomszédjának a lakását, és betörték az épület összes ablakát.
Július 13-án 12 és fél év börtönbüntetésre ítélték fegyveres csoportban való részvétel, emberrablási kísérlet és három gyilkossági kísérlet miatt.
Az első négy hónapot Messinában töltötte, majd 1981 novemberében Reggio Emiliába helyezték át. Börtönbüntetése alatt cellatársa, Maddalena lett a legjobb barátja.
Néhány anarchista csoport megpróbálta felhívni a figyelmet az ártatlanságára, egy magazin közölte a börtönleveleit, amelyek egyikében Franz Kafka híres regényének, A per című műnek főszereplőjéhez, az ártatlanul letartóztatott, végül elítélt és kivégzett Josef K.-hoz hasonlította magát.
A kampány fokozatosan meghozta gyümölcsét, a szimpatizánsok száma egyre nőtt. A fellebbviteli tárgyalást 1982 áprilisára tűzték ki, a segítségére siető észak-olasz anarchisták különösen aktívvá váltak: sajtótájékoztatót tartottak, kiállítást szerveztek, Milánóban pedig tömegesen jelentek meg plakátok, matricák és graffitik.
A meghallgatások április 19-én kezdődtek Firenzében, ügyvédje arra építette az egész védelmet, hogy a teniszezőt bemártó egyik informátor már két éve zavartan beszélt a vallomásában, és vádalku keretében az ő büntetését enyhítették. Kilenc nappal később Giorgit bizonyíték hiányában felmentették az emberrablás vádja alól, csupán a fegyveres csoportban való részvételért kapott kétéves börtönbüntetése maradt érvényben, de azt már letöltötte.
Az ítélet hallatán Giorgi felkiáltott:
Holnap megyünk a tengerhez!
Mindent ugyanúgy tenne
Később férjhez ment Manrico Ceruttihoz, ez lehetővé tette számára, hogy férje jóvoltából svájci állampolgárságot szerezzen, és elkerülje az üldöztetést. Miután Svájcba költözött, elvégezte a filozófiai szakot, és történelem-filozófia tanár lett. Válása után Bellinzonában, egy dél-svájci városban maradt.
Egy tamil fiút nevelt, akit egy Srí Lanka-i utazása során ismert meg, és fogadott örökbe.
„Podi pont akkor jött, amikor anya akartam lenni. Nem is azt mondanám, hogy örökbefogadásról volt szó, én ezt egy valóra vált kívánságnak mondanám” – vallotta be.
Idén januárban jelent meg önéletrajzi könyve Holnap megyünk a tengerhez (Domani si va al mare) címmel. A megjelenéséhez időzített interjúban megkérdezték, változtatna-e valamit az életén, vagy mindent ugyanúgy csinálna-e.
„Pontosan ugyanezt tenném, csak nem lennék annyira naiv” – válaszolta.
Manapság a svájci Giubiascóban él, de a gyökerei Toszkánában vannak.
„Livorno az én testem, az én vérem. Azon tűnődöm, hogy vajon annyi év után, amit Svájcban töltöttem, vissza kellene-e mennem oda meghalni. Ami vonz engem Olaszországban, azok az illatok, az ízek és a falakon lévő feliratok” – nyilatkozta januárban.
Azt mondja magáról, hogy sztochasztikus, azaz hisz a véletlenszerűségben.
Inkább tévedésben élek, semmint hinnék az előítéletekben. Persze megkockáztatom a csalódást, de ebből fakad a tudatosságom. Tudja, én a Livorno szó jelentésén is gondolkodom, mert valószínűleg a verna, azaz a rabszolga szóból ered. És a rabszolga szenved…
The post „Nem éreztem magam lázadónak” – emberrablásért börtönözték be Monica Giorgit, a legvadabb anarchista teniszezőt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport
