Allan Heine, a Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzője nem hosszabbítja meg a szerződését, 2025 nyarán távozik a klubtól, jelentette be a magyar bajnok a hivatalos honlapján. Ezzel egy időben Jesper Jensen, a dán válogatott szövetségi kapitánya is jelezte, hogy nyáron elhagyja a nemzeti csapatot – a szakembert a napokban hírbe hozták az FTC-vel. Heine családi okokból nem kíván hosszabbítani.
Nagyon szeretem a Ferencvárost, a kollégáimat, a csapatomat, élvezek minden itt töltött napot, minden meccset, minden percet, de családom van, és nagyon nehéz számomra, hogy keveset láthatom őket.
Megpróbáltuk, hogy ők látogatnak engem, illetve megyek én is, amikor lehet, de mindent egybevetve nem láttam reálisnak, hogy még egy idényt nélkülük töltsek. Befejezem a szezont, hiszen már csak nagyjából öt hónap van hátra, de egy újabbat már nem szeretnék elkezdeni, az túl sok lenne a feleségemnek a gyermekeimnek és nekem is. Nagyon nehéz döntés volt, mert amikor fiatal edző voltam, arról álmodtam, hogy egyszer Európa egyik legnagyobb klubjánál dolgozhatok majd, és bár mindez teljesült, hiszen most itt vagyok, mégis elköszönök a Fraditól” – mondta Allan Heine, aki a döntéséről
már 2024 novemberének végén, a női kézilabda Európa-bajnokság előtt tájékoztatta az FTC vezetését.
A dán 2023 nyarán érkezett a Fradihoz, előbb másodedzőként, majd 2023 októbere óta vezetőedzőként dolgozik. Irányításával az FTC az előző idényben bajnokságot és Magyar Kupát nyert, amire 27 éve nem volt példa, a BL-ben a negyeddöntőig jutott a csapat.
The post Nem hosszabbítja meg szerződését, elhagyja az FTC női kézicsapatát a vezetőedző first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport