„Olyan volt nekik, mintha csak egy vicc lenne” – öt korábbi junior válogatott jégkorongozót vádolnak szexuális zaklatással, erőszakkal

Thumbnail for 6494044

Egy ontariói nő azt állítja, hogy öt korábbi junior jégkorong-válogatott játékos szexuálisan zaklatta.

Az Aftonbladet beszámolója szerint tanúvallomásában azt mondta, hogy a 2018-as eset során egy bárban találkozott Michael McLeoddal, akinek a lakására aztán önszántából ment fel, hogy szexeljen vele. Csakhogy amikor már meztelen volt, váratlanul megjelent még négy másik fiatal férfi. Részeg és rémült volt, ezért szót fogadott, amikor a hokisok lehúzták a nadrágját és orális szexre kényszerítették, majd egyikük a fürdőszobába vitte, ahol szexre kényszerítette.

Megalázónak éreztem, olyan volt ez nekik, mintha csak egy vicc lenne

– idézi a portál.

A nő elmondása szerint sírt, és többször is megpróbálta elhagyni a szobát, de a férfiak visszatartották. Maria Carroccia bírónő elmondta az esküdteknek, hogy nem vonhatják le azt a következtetést, hogy csak azért, mert a nő önként szexelt McLeoddal, nagyobb valószínűséggel egyezett volna bele a hokisok elleni vádakhoz vezető szexuális tevékenységekbe, vagy hogy ezért kevésbé lenne hiteles.

Mind az öt játékos tagadja, hogy bármi rosszat tett volna, sőt amikor a gyanú felmerült, önként jelentkeztek a rendőrségen, hogy feladják magukat.

The post „Olyan volt nekik, mintha csak egy vicc lenne” – öt korábbi junior válogatott jégkorongozót vádolnak szexuális zaklatással, erőszakkal first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest