A címvédő Iga Swiatek kiesett a wimbledoni füves pályás Grand Slam-torna női versenyének harmadik fordulójában, miután két játszmában kikapott Alexandra Ealától.
A harmadik kiemelt lengyel játékos egyértelmű esélyesként lépett pályára a 29. helyen kiemelt fülöp-szigeteki riválisával szemben, aki azonban az első szettben tartotta vele a lépést, sőt 4:3-nál elvette Swiatek szerváját és a szettért adogathatott, ám nem tudta kiszerválni a játszmát. A nyitószettről végül rövidítés döntött, ami fordulatos csatát hozott, Eala pedig 10-9-nél ki tudta használni harmadik játszmalabdáját. A maratoni, 1 óra 25 perces nyitófelvonást követően Eala repülőrajtot vett a második szett elején, 4:0-ra elhúzott és innen már nem adta ki kezéből a győzelmet, írja az MTI.
Az Opta statisztikái szerint az Open-érában először fordult elő, hogy egy ázsiai játékos kiejtse a címvédőt, de olyan is 1982-ben esett meg legutóbb, hogy balkezes búcsúztassa a regnáló bajnokot.
1 – Alexandra Eala is now:
the first Asian in the Open Era to defeat the reigning Women’s Singles champion at Wimbledon
the first left-hander to defeat the reigning Women’s Singles champion at Wimbledon since Navratilova (1982). Big.#Wimbledon | @Wimbledon @WTA pic.twitter.com/JXtwMRvgrz— OptaAce (@OptaAce) July 4, 2026
A második kiemelt is kiesett
A második helyen kiemelt kazah Jelena Ribakina kikapott a belga Elise Mertenstől. A verseny 2022-es bajnoka az első játszmában nagy csatát vívott a 25. helyen kiemelt riválisával, aki a rövidítésben pontosabb volt nála és megnyerte a szettet. Mertens a másodikban már nem adott esélyt a kazah klasszisnak és 1 óra 38 perc alatt győzött.
Ezzel a vereséggel eldőlt, hogy az idei ausztrál nyílt bajnokságon győztes Ribakina biztosan nem veheti át a vezetést a világranglistán a wimbledoni viadalt követően,
erre ugyanis csak akkor lett volna esélye, ha legalább a negyeddöntőig eljut.
Serena Williams visszalépett
A majdnem négy év után visszatért Serena Williams sérülés miatt nem lép pályára szombaton párosban. Az egyesben 23-szoros Grand Slam-győztes, 44 éves legendás amerikai játékos – aki egyesben kedden a nyitókörben nagy csatában kapott ki az ausztrál Maya Jointtól – nővérével, Venusszal a Camila Osorio, Solana Sierra duóval csapott volna össze, ám az egyes meccsén elszenvedett térdsérülése megakadályozta ebben.
Össze vagyok törve, amiért vissza kell lépnem a párostól.
Egy ajándék a számomra, hogy visszatérhettem, az a lehetőség pedig a világot jelentette, hogy újra Venusszal együtt játszhatok. Ezért tettem meg mindent az elmúlt napokban, de sajnos a térdem nincs olyan állapotban, hogy pályára lépjek” – írta Instagram-oldalán Serena Williams, aki nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az augusztus 30-án rajtoló US Openen elinduljon.
Serena és Venus Williams közösen hatszor nyerte meg a wimbledoni torna női páros versenyét, míg egyesben Serena hétszer diadalmaskodott.
Wimbledon, 3. forduló (16 közé jutásért)
nők:
Alexandra Eala (fülöp-szigeteki, 29.)-Swiatek (lengyel, 3.) 7:6 (11-9), 6:2
Mertens (belga, 25.)-Ribakina (kazah, 2.) 7:6 (7-4), 6:1
Kosztyuk (ukrán, 12.)-Navarro (amerikai, 23.) 6:2, 4:6, 6:1
Bouzkova (cseh, 21.)-Szamszonova (orosz) 4:6, 7:6 (7-3), 6:4
férfiak:
De Minaur (ausztrál, 5.)-Svajda (amerikai) 6:2, 5:7, 6:2, 6:4
The post Olyat látott a wimbledoni közönség, amilyet korábban még nem first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





