Omertà és bántalmazás: kidőltek a legszebb sport szekrényéből az elrejtett csontvázak

Thumbnail for 6289645

Verés, testszégyenítés, verbális bántalmazás, a tornászok egészségének veszélyeztetése, sérült sportolók versenyzésre vagy edzésre kényszerítése, pénzdíjak visszatartása, a sportoló-szülő kapcsolattartás megakadályozása. Súlyos vádak.

A tornasportok nemzetközi fegyelmi-etikai testülete a fentiek miatt elsőfokú eljárásában örökre eltiltotta a bolgár származású Mariana Vasilevát – Azerbajdzsán sportminiszter-helyettesét, a ritmikusgimnasztika-válogatott volt főnökét – a vezetőedzőségtől. Vasileva 8 évig semmilyen, a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) égisze alatt rendezett versenyen nem vehet részt.

Szankcionálták lányát, Siyana Vasilevát, az azeri válogatott megbízott vezetőedzőjét is. Mivel a GEF bizonyítottnak látta, hogy tettleg bántalmazta az egyik tornászt, ezért másfél éves, 3 évre felfüggesztett eltiltást szabott ki rá. Siyana Vasileva a FIG-ben a ritmikus gimnasztikázók sportági érdekképviseleti felelőse, pozíciójából adódóan ő a nagy versenyek egyik védelmi (safeguarding) kapcsolattartója is. A stábból Evgeniya Vilyayeva hozzá hasonló, de rövidebb büntetést kapott, Natalia Bulanovát felmentették.

Az ügyben sportintegritási nyomozó bevonásával több mint négyéves vizsgálatot folytató etikai és fegyelmi testület felelősnek tartja az azeri szövetséget (AGF) a bántalmazásokért. Ezért az AGF nem vehet részt a FIG következő tanácskozásán és 2026-os kongresszusán, valamint fél évre eltiltották az összes nemzetközi versenytől, igaz, ezt a szankciót felfüggesztették.

Dan Mullan / Getty Images

Minden érintett fellebbezhet, előbb másodfokon, majd a nemzetközi Sportdöntőbíróságon. A Nemzetközi Tornaszövetség január 6-án publikálta az etikai testület által december 31-én közzétett határozatot és szankciókat. Az azeri szövetség és az érintettek egyelőre nem kommentálták a döntést.

Az rg történetében még nem születtek ilyen szankciók bántalmazási ügyben, melynek vizsgálati anyaga mutatja a hasonló esetek nehézségeit. A tanúk egy része hirtelen visszavonta állításait. Az etikai testület azt állítja, az azeri szövetség „jelentős nyomást helyezett azokra, akik érdekei ellen cselekedtek”.

The post Omertà és bántalmazás: kidőltek a legszebb sport szekrényéből az elrejtett csontvázak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest