Óriási feladatot kapott Palasics egykori, Hanusz jelenlegi kézilabdaedzője

Thumbnail for 6458445

Tíz éve világbajnoki bronzérmes, kilenc éve még olimpiai elődöntős volt a lengyel férfi kézilabda-válogatott, amely azóta nagyon nagy gödörbe zuhant, hiszen a tavalyi Eb-n és az idei vébén egyaránt a csoportkörben búcsúzott.

A világbajnoki pofont nem úszhatta meg Marcin Lijewski szövetségi kapitány, akit a szövetség menesztett, majd két meccs erejéig Michal Skórski ugrott be (akivel a portugálok elleni Eb-selejtezőkön egy hazai 36-36-ös döntetlen és egy idegenbeli 33-27-es vereség jött össze).

A héten aztán döntött a szövetség, és Talant Dujshebaev 2016-2017-es munkavállalása után ismét spanyol szakember kezébe adta az irányítást. A befutó Jota González lett, aki a BM Valladolidban Juan Carlos Pastor és Raúl González mellett kezdte a pályafutását, majd 2007-től 2018-ig a Logrono La Rioját irányította, amellyel négyszer végzett bajnoki dobogón.

Ez idő alatt kétszer (2011-ben és 2013-ban) választották meg az ASOBAL Liga legjobb edzőjének.

2018-tól 2023-ig Raúl Gonzalez asszisztense volt a Paris Saint-Germainnél, 2023 nyara óta pedig a portugál Benficát irányítja, ahol együtt dolgozott Palasics Kristóffal és Hanusz Egonnal.

Nagyon boldog és hálás vagyok a lengyel szövetségnek a bizalomért. Amikor elkezdesz egy új projektet, mindig izgatott vagy. Buzog bennem a munkavágy, szeretnék segíteni a lengyel kézilabda helyzetén, mindent megteszek azért, hogy a szurkolók büszkék legyenek a válogatottra

nyilatkozta Jota González, aki 2028-ig írt alá.

Kapcsolódó
Horror, szégyenszag, botrány – egy kézilabdanemzet totális bukását hozta a vébé

Lengyelországnak igen mély gödörből kellene kimásznia.

The post Óriási feladatot kapott Palasics egykori, Hanusz jelenlegi kézilabdaedzője first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest