Öröm és gyász a Szeged férfi kézilabdacsapatánál

Michael Apelgren vezetőedző meghosszabbította szerződését a Magyar Kupa-címvédő OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatánál. A klub honlapja szerint a tavaly nyáron érkezett svéd szakember megállapodása a jelenlegi idény végén járt volna le, de immár 2028. június 30-ig érvényes.



Apelgren elárulta, hogy nagyon szeret Szegeden dolgozni. Érzése szerint folyamatosan építkeznek és a helyes irányba tartanak, de tisztában van vele, hogy minden területen előre kell lépniük.

Az előző szezonban felejthetetlen pillanatokat éltünk át közösen, most pedig nehezebb idők járnak ránk a sérülések miatt. De ha kilábalunk ebből az időszakból, még erősebbek leszünk

– vélekedett.

Apelgren emlékeztetett rá, hogy klubja lehetővé teszi, hogy a napi munkája mellett hazája válogatottját is irányíthassa.

A szegediek honlapja egy szomorú hírről is beszámolt: 95 éves korában meghalt dr. Bérczi Mihály, a Tisza Volán főkönyvelője, majd igazgatóhelyettese, aki 1961. december 16-án, Ludányi Márton testnevelő tanárral együtt megalapította a Szegedi Előrét (a Pick Szeged jogelődjét).

Kapcsolódó

The post Öröm és gyász a Szeged férfi kézilabdacsapatánál first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest